Tereske (-monostor, Tót-) Árpád-kori település. Nevét 1219-ben említette először oklevél Triskai alakban írva, majd 1255-ben Triske, Tottriske, 1274-ben Tottreske írásmóddal. ereskének már a tatárjárás előtt is voltak lakosai. Erről tanuskodik az altemplommal és eredeti freskókkal rendelkező román kori templom is. A 16. század közepén török terület volt: 1562-1563-ban Hasszán bég, Rusztem pasa helytartója, 1583-1584-ben pedig Musztafa bin Abdullah, esztergomi lovas vitéz, 1584-1585-ben Mohammed Juszuf, a nógrádi tüzérek főnöke, 1592-ben pedig Behrem bin Abdullah, nógrádi tüzértizedes hűbérbirtoka volt. 1593-ban szabadult fel a megszállás alól. A 18. század első felében a Frideczky család birtoka volt, 1770-ben Frideczky Tádé, Frideczkyné szül. Farkas Anna, Frideczky Róza, Balczer József, Bory István és a Jeszenszky család volt a birtokosa. A községbeli úrilakok közül a Pápa Zsigmond és Angyal Hermin házainak alapjai még a középkorból valók. Az előbbié az egykori Benedek-rendű kolostor, az utóbbié pedig azelőtt a Frideczky-kúria volt. Az 1710 január 22-én Romhánynál lezajlott ütközet kiterjedt e község határára is. Az itt elesetteket a Dennek-pusztához tartozó erdőben hantolták el. 1866-ban nagy kolerajárvány pusztított a településen. A 20. század elején Nógrád vármegye Nógrádi járásához tartozott.
Az egykori bencés apátság történetéről alig maradtak fenn levéltári források. Annyi azonban bizonyos, hogy 1219-ben már állt a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt monostor, mely a Váradi Regestrumban tűnik fel először. Az 1968–71. között végzett műemléki helyreállítás során öt fontos építési periódust különítettek el. Első időszakában egyhajós, egyenes szentélyzáradékú, torony nélküli épület lehetett, melyet a 12. század közepén emelhettek. A 12. század végén, a 13. század elején építhették fel nyugati toronypárját, amely nem szokványos módon a hajó északi és déli falához kapcsolódott. Minden bizonnyal ebben a periódusban készült el a templom déli oldalához kapcsolt kolostor is. A monostor minden bizonnyal a 15. század második felére lassan elnéptelenedett. 1485-ben Bajoni István váci kanonoknak, a monostor kommendátorának pápához írt leveléből tudjuk, hogy a tűz által elemésztett temploma összeomlott.
Radikális átépítésére a 15–16. század fordulóján, Bajomi István idején kerülhetett sor. Ekkor diadalívét áthelyezték, szentélye elnyerte jelenlegi, hajóval egyenlő szélességű kialakítását. Később elbontott csillagboltozata is ekkor épülhetett. Szentélyének északi falában egy színvonalas faragású, reneszánsz szentségtartó fülkét építettek be. Mindennek ellenére a templomról egy évtized múltán II. Ulászló király már újra düledezőként ír, melyet a nagy nyomorúság miatt szerzetesei elhagytak. Kisebb munkákat a 16. század közepén végeztek rajta, amikor megépült sekrestyéje és egy utólagos támpillére. Barokk oltárai közül az egyiket Althan püspök, a másikat pedig a Frideczky család adományozta. 18. századi renoválásai közül az 1725-ös, az 1788-as, míg a 19. századiak közül az 1847-ben indult és 1896-ban elvégzett számít jelentősnek. Mai tömegét és térstruktúráját az 1847-ben kezdődő javítási munkák során nyerte el. Ekkor középkori tornyait lebontva, 1852-re alakították ki jelenlegi egytornyos nyugati homlokzatát.