Falkép

Falképei az Országos Műemléki Felügyelőség által irányított, Pálos Frigyes apátkanonok által támogatott kutatás és helyreállítás során kerültek felszínre. Ekkor mutatták be a homlokzat középkori műrészleteit is. Keleti ablakbélletének baldachin alatt álló női szentjei mellett, egy újkori köpenyfal mögül feltárt Szent László-ciklus a legnagyobb értékelhető festett felület. Hajójának északi falán, annak több mint felén jelenik meg a hatalmas képszalag, mely befut a diadalív alá is.

Hossza 12,3 méter, szélessége 2,5 méter. Kozmata díszes kerettel övezett részének megfestését az 1330–50 közé keltezett megújítás idejére datálják. Sajnos első jelenetei kopottak, sérültek. Mindennek ellenére azonosítható a Váradról való elindulás és a roncsolt csatajelenet. Közöttük sajnos új ablak nyitása miatt jelentős hiány keletkezett. Jobb állapotú az üldözés, melyet egy stilizált lombkoronájú fa választ el a birkózási és a kun lefejezésének jelenetétől. Itt már törtvonalú szalagkeret övezi a képet. E szinte tengelyként megjelenő fához kötötték ki a birkózási jelenet pihenő lovait. Utolsó jelenete, a pihenés már a 15–16. század fordulóján emelt diadalív mögött, illetve azon túl, a szentélyben látható.

Legenda

A Nógrád megye délnyugati részén fekvő Tereske néphagyományokban gazdag, szép fekvésű palóc falu. 2015-ben bekövetkező haláláig itt élt az utolsó palóc dudás, a Népművészet Mestere díjjal kitüntetett Pál Istán, akinek meséit is önálló kötet örökíti meg. A település közepén álló ódon térhatású középkori templomban látható Nógrád megye ez idáig egyetlen Szent László-falképciklusa, amelynek képi világát áthatja egyfajta markáns népi hangulat. A falképciklus középső részén megfestett, stilizált levelekkel ékes fa, egyes értelmezések szerint a honfoglalás előtti hitvilágból tovább élő mitikus világfával rokonítható, az egymásra festett lovak pedig valószínűleg a táltosküzdelem hiedelmének az emlékét őrzik. Legalább ilyen érdekes az elrabolt lány ábrázolása is, aki a falképeken egyszerű mintájú, „csángó” típusú hosszú ingben látható. Ebből is kitetszik, hogy a festő a legenda népi változatát ismerte. További sajátosság a lefejezés jelenetében, hogy a kun imádkozva térdel a király előtt (az életéért könyörög), miközben a lány éppen a halálos csapásra készül.

A Cserhát hegység túlsó oldalán lévő Mátraverebély-Szentkútra a tereskeiek is minden évben elzarándokolnak a főbb Mária-ünnepeken. Az itt lévő három forrást már évszázadok óta csodatévő erejűnek tartják, s a Szent László ugratása forrás vizét különösen a lábfájás és belső szervi bajok ellen vélik jónak. Egy helybeli monda szerint amikor Szent László a kunokkal harcolt, a túlerőben lévő ellenséges katonák elől menekülnie kellett. Menekülés közben egy nagy szakadékot is átugratott, és ahol a lovával földet ért, a patkója nyomot hagyott a sziklában, amely patkóforma-mélyedés azóta is ott látható. Ahol pedig kardjával beleszúrt a sziklába, onnan folyik azóta is a róla elnevezett forrás vize.

Természeti érték

Nógrád megye nyugati szélén, a Nógrádi-medence keleti harmadában fekszik Tereske. Lankás dombvidék, egykori fás vegetációja töredékére csökkent, azonban a régi cseres és gyertyános tölgyesek megmaradt foltjaiban helyenként megfigyelhető a turbánliliom, a gérbics és egyes madársisakfajok. A dombok alján üde rétek, mocsarak húzódnak. Sajnos az őshonos növényállomány eltűnésével az ún. özönfajok jelennek meg, mint például a bálványfa, zöld juhar vagy a gyalogakác.

A templomtól keletre lévő temetőkert másfél hektár kiterjedésű, melyet a megmaradt értékek megóvása érdekében 1977-ben nyilvánítottak helyileg védetté. A kert egy régi köztemető, idős. szép állású faegyedekkel. Figyelemre méltó a bükkfa vörös levelű díszváltozata, a vérbükk, mely akár 40 m-es magasságot is elérhet. Röviden kihegyezett levelei fordított tojás alakúak, és a levélszélük ép vagy enyhén hullámos. A levél színe sötétbíbor árnyalatú és fiatalkorban finoman szőrözött, míg fonákja zöldes bíbor, feketés színű. A mindössze néhány méterre növő dísznövény – a pirosvirágú galagonya – mellett él a területen a lucfenyő, a vörösmogyoró, az amári palósfa és a szomorú bükk. Az utóbbi fa több mint háromméteres törzskerületével és közel 170 éves korával a terület egyik féltett ősi fája.

Az idős fák, szétterülő cserjék sok madárnak nyújtanak otthont. Gyakran megfigyelhető a fekete rigó egy-egy példánya, ahogy a bokrok alatti avarban táplálék után kutat. A tél vége felé már messziről hallható a harkályfélék kiabálása, dobolása. A nagy fakopáncs évente egyszer költ, fészkét élő vagy kiszáradt fába ácsolja. Főként hernyókkal, hangyákkal és bogarakkal táplálkozik, de a hideg időben elfogyasztja a gyümölcsöt és egyéb terméseket is. A szén és a kék cinege hasznos tagjai a park állatvilágának, tavaszhozó énekük mellett, táplálkozásuk során sok, a lombozatot károsító hernyót elfogyasztanak. Az erdei fülesbagoly kedveli a koros fák alkotta ligetes élőhelyeket. Fészkelési időszak kezdetén hangos a nászrepülésük, később jellegzetes hangjuk árulja el a jelenlétüket.