A Tisza partján fekvő Szabolcs helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A helység eredetileg királyi birtok volt, melyet a tatárjárás (1241) után eladományoztak. 1092-ben Szabolcs városában tartották I. László király elnöklete alatt azt a zsinatot, amelynek határozatait László I. törvénykönyve néven ismerjük.

Első okleveles említése 1067 köré tehető. A 13–14. században a Szentemágocs nembeli Olaszi (Szabolcsi) család, utána a Hegyaljáról származó Fügedi, majd később, Mátyás király adománya révén, az 1480-as évekig az Upori család birtokához tartozott.

A következő századok alatt újra többször birtokost cserél: Mohács után a Semsey családé egy része, utána a királyi kincstárhoz tartozott, majd a 17. században a Rákócziak is birtokolják. A Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződést követően újból változik a község tulajdonosa – a kamaráé lett, de rövid időn belül eladták.

A török pusztítás és a kuruc-labanc harcok miatti elnéptelenedés következtében a 18. század első évtizedeiben ruszin családokat is telepítettek ide. A település szerkezetének kialakulását – a központi térről sugarasan induló utcákat – a Tisza kanyarulata és a földvár határozta meg.