Bögöz Udvarhelyszék egyik legrégebbi települése, a Nagy-Küküllő középső völgyszakaszának árterületén, a Bögözi-medencében fekszik. Bögöz hét falu (Agyagfalva, Béta, Décsfalva, Mátisfalva, Székelydobó, Székelymagyaros, Vágás) közigazgatási központja.
Orbán Balázs a következőket írja: „Legrégibb neve hagyomány szerint Hosszufalu volt, mivel annak az agyagfalvi téren szétszórt házai egész Fancsikapatakáig lenyultak, de ott az árvízek által gyakran nyugtalaníttatván, jeleni biztos fekhelyére települt át. (…) Azonban ezen áttelepülés és névátváltozás régen történhetett, mert e helyen fekvésének régiségéről tanuskodik régi temploma, s a Bögöz név régiségéről a pápai dézmák restruma, hol e falu 1332-ben már a Bögözzel rokon Bugus néven fordul elő”. (Orbán B., Székelyföld leírása, V.)
Az 1950-es évek közepétől régészeti ásatásokat szerveztek Bögöz területén. Az ásatások során olyan edénytöredékeket találtak egy feltárt kunyhó tűzhelyén, melyek három, eddig egymástól függetlennek tekintett régészeti korhoz tartoznak: erősdi, tiszai, tordosi. Ezeken kívül számos pattintott és csiszolt kőszerszám, vörösréz csákánybalta, agyagszobrocskák, őstulok csontjai, dák edénymaradványok, római érmék kerültek napvilágra.
A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy már a csiszolt kőkorszak végén, mintegy 6500 éve megtelepedtek itt különböző embercsoportok. Éltek itt rómaiak is, akik a Kr. u. 3. század végén hagyják el a területet. Az ezt követő szinte nyolc évszázadon keresztül lakatlan volt a terület, majd a 11. század végén egy új népcsoport jelent meg, a besenyők. Tőlük származik a helység neve, mely írásos formában először az 1333-as pápai tizedjegyzékben tűnik fel Bugus alakban. A kun nyelvből ismeretes bögüz szó értelme „torok”, ami nagyon találó név a falura, hiszen az majdnem a Bonta-szoros torkában fekszik.
A falu református temploma a környék egyik legszebb középkori emléke (eredetileg katolikus templom volt, a Szent László legendáját ábrázoló falfestmények még emlékeztetnek a katolikus korszakra). A falu valamikori központjában található, a Nagy-Küküllő bal partán. Nagyon szépek a késő gótikus gyámkövek, amelyek mind különböznek egymástól, a késő gótikus szentély és a csúcsíves ablakok. A hajót festett kazettás deszkamennyezet fedi, amely 1724-ben készült el. A szószék 1748-ban, a déli bejárat festett, faragott ajtaja pedig 1761-ben készült. A templom, mely a 14. században épült kőből és téglából, 278 négyzetméteres alapfelületen, a 15. században több átalakítást élt meg. A templom falfestményei a XIV. században készültek, egy 1865-ös templomjavítás alkalmával fedezték fel őket a mészréteg alatt. Feltárásuk és megmentésük Huszka Józsefnek és Csehély Adolfnak köszönhető. A torony a hajóval szervesen egybeépült, sarkait átlós támok erősítik.
A bögözi református templom a Küküllő mente egyik legreprezentatívabb középkori temploma, amelynek régészeti kutatása 2009–2013 között (Nyárádi Zsolt és Sófalvi András régészek vezetésével), az épület felújítása alatt történt.
A kutatás az Árpád-kori település részleteit azonosította, amely az Erdélyben máshol is megtalálható 12–13. századi kistelepülés klasszikus elemeit mutatja be. A kutatás során a szakemberek, a főleg kerámiából álló leletanyagok mellett, földbe mélyített házak nyomait is azonosították.
A bögözi református templom építésének első fázisa a 13. századra tehető. Egyenes záródású szentélye a mai, bővített templomban még megtalálható. Később, a 14. század elején, bővítik az építményt, ellátják egy masszívabb hajóval, félkörívzáródású szentéllyel és toronnyal, illetve a következő század elején sekrestyével. A felekezet számbeli növekedésével a templomot ismét bővítik, ezúttal a szentélyt alakítják, bővítik, illetve támpilléreket kap. A gótika beköszöntével, a 15–16. század fordulójára, a szentély falait megerősítik, a stílusnak megfelelő sokszögzáródású, támpillérek által erősített szentélyt építenek, az északi oldalára pedig megépítik az újabb sekrestyét. Minden bizonnyal, néhány módosítást kivéve (például a reformáció során a sekrestye visszabontása), a templom ekkor nyeri el a ma is látható formáját.
A 15. századtól temetkeznek a templom belsejében, mégpedig az építtető Bögözi János család tagjai, mindaddig, amíg a család ki nemhal. A 17. század elején a Farkas család kőkriptát épít a templomban, ahova a család kilenc tagját temetik.