Falkép
Udvarhelyszék egyik legjelentősebb és egyben legtöbb középkori részletét őrző temploma áll itt. Középkori építéstörténetére vonatkozóan nincsenek levéltári forrásaink, de az 1965–67-ben elvégzett nagyarányú belső munkálatok során, a szentély burkolata alatt megtalálták a korábbi, félköríves záródású szentély alapfalait. Tehát a templom feltehetően már a 13–14. században felépülhetett. Jelentőségét mutatja, hogy 1333-ban Keresztúr után a második legmagasabb jövedelmű plébániaként írták össze. Az 1300-as évek elején és a második felében legalább két periódusban falképekkel borították a hajó oldalfalait, sőt a homlokzaton is megtaláltuk ennek nyomait. Jelentős átépítésre került sor a 15. század második felében, mikor elbontották a korai szentélyt és felépítették a konzolokról indított, bordás boltozatú új szentélyt. A gyülekezet feltételezhetően már a 16. század közepén áttért a református vallásra, a templom jelenlegi berendezése is csak ezután készült el. Hajójának elpusztult boltozata helyett 1724-ben festett kazettás mennyezetet készítettek, 1749-ben Korda György és Borsai Nagy István jelentős anyagi támogatásával cserépfedést és új padlóburkolatot kapott a templom. Belül nagyrészt újravakolták a falakat, majd kifestették. Ekkor épült falazott szószéke. 1842-ben „régi módi tornácos tornyát” egy szinttel megmagasították, majd 1865-ben az áradások miatt meggyengült tornyot vastag köpenyfallal vették körül és póttámokat is építettek. E munka során nyitották a hajó északi falának új ablakát, és rátaláltak a falképekre.
Az 1995-ben elvégzett homlokzattatarozás során nagyrészt leverték a régi vakolatokat, és így már csak kisebb felületen találtuk meg a középkori, freskó technikájú falképek keretornamentikáját. Sőt, mint kiderült, a gótikus szentély támpilléreibe a korábbi szentély elbontott kvádereit is beépítették, és néhány kifelé fordított elemen drapéria és figurális részlet maradványát figyeltük meg. Viszont az elmúlt években befejezett teljes körű felújítás során Kiss Lóránd, Pál Péter munkatársaikkal együtt egy nagyobb kompozíciót is feltártak a hajó déli falán. A belső térben ma csak a hajó nyugati és északi falán találhatók középkori, legalább két periódusban festett freskók. Két felső sávja a 14. század első felében készülhetett, itt legfelül Szent László legendájának töredékei, míg alatta Szent Margit legendája látható. A lovagkirály kerlési csatáját ábrázoló képszalag a 15. századi boltozatépítéskor, illetve a 19. századi ablaknyitáskor jelentős mértékben sérült, de az alatta lévő két sáv viszonylag ép. Legjobb állapotban a legalsó sáv Utolsó ítélet-jelenete maradt fenn, amely ikonográfiai szempontból is rendkívül érdekes.
E monumentális falképegyüttest Huszka József 1898-ban tárta fel, de szakszerű restaurálása csak 2012-ben fejeződött be. E munkák során értelmezhetőbbé váltak a Szent László-legenda töredékei is. Legjobb állapotú a nyugati falon fennmaradt kivonulási jelenet, mely ábrázolását és elhelyezését tekintve egyaránt különleges. Viszonylag nagyobb felületű még az északi falon ábrázolt csatajelenet. E rendkívül mozgalmas, sokalakos kompozíció is sok egyedi vonást tartalmaz. Az üldözési jelenetből már csak egy kb. 2 m²-es töredék maradt fenn, akárcsak a birkózási jelentből, ahol nemcsak a hősök, hanem lovaik is küzdenek egymással. A lefejezés jelenete is rendkívül töredékes. Mindez a késő gótikus boltozatépítés, illetve a 19. századi ablaknyitás miatt következett be.
Természeti érték
Bögöz a Nagy-Küküllő mentén terül el, a folyó középső szakaszának kiszélesedésében, a Bögözi-medencében. Bő köz – bő gőz: a szavak a település elhelyezkedésére utalnak, a Bonta- és Décsfalvi-szoros között. A természet elemei által körülhatárolt vidék a Bonta felső torkolatánál igen szép tájat mutat. A faluból a vonatállomástól egy kis sétával vagy a DC218 útról keleti irányban megközelíthető Nagy-Küküllő-menti Natura 2000 természetvédelmi terület (ROSCI0383) vizes élőhelyet biztosít olyan kétéltű- és halfajoknak is, melyek veszélyeztetettek, az IUCN vöröslistáján szerepelnek. A faluban sétálva a Nagy-Küküllő partján megfigyelhetjük a sárgahasú unkát (Bombina variegata), mely nevét sárga hasának, valamint a hímek halk „unk-unk” énekének köszönheti. Igénytelen fajnak tűnhet, ám védelme nagyon nehéz, ugyanis az időszakos vizek, amelyek otthont és szaporodásra alkalmas helyet adnak neki, érzékenyek a talaj használatára és az időjárás szélsőségességére. Szintén megfigyelhető kistermetű halfajunk, a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus).
Hím egyedei az ívás idejére a szivárvány színeiben tündöklő nászruhát öltenek. A folyóvíz hal lakója a vágó csík (Cobitis taenia) is, mely főleg sötétedéskor aktív. A markunkban tartva a kinyújtható villás tüskéje előbukkanásából könnyen következtethetünk neve eredetére. A tompa folyamkagyló (Unio crassus) a sekély, tiszta vizű, homokos aljzatú folyószakaszokat kedveli. Védelme fontos, mert a szennyezések miatt állománya lecsökkent, és jelenléte más fajoknak is kedvez. Ha éjszaka vagy télen a folyószakasz csendesebb részén sétálunk, láthatunk európai vidrát (Lutra lutra) is. Megfigyelhetjük, ahogy a vízben táplálékra vadászik vagy játszik. Élőhelyei feldarabolódása miatt sajnos csak ritkán találkozhatunk vele. Mivel a folyó áthalad a településen, a természetvédelmi területet erősen befolyásolja az emberi tevékenység, amely zavarhatja az említett fajokat. Számukra létfontosságú a terület élőhelyeinek megmaradása.