A középkori Magyarország egyik legkevésbé ismert vidéke a Drávántúl, amely már a 19. században kiesett a magyar történeti köztudatból. A terület északi határát a Dráva, északkeleti és keleti határát a Duna jelenti, délről a Száva, nyugatról pedig a Magyar Királyság határa jelöli ki a földrajzi kereteket. A terület kisebb, keleti része, a Duna és a Száva közé eső rész, nyugaton Valkó vármegyével, keleten Szerém vármegyével, a keleti csücsökben Zimonnyal a Szerémség elnevezést viseli. A nagyobb, nyugati részt általában Szlavóniának nevezik.

A helyzetet nehezíti, hogy Szlavónia név alatt különböző korokban más-más területet értettek. Jelenleg a Szerémségen osztozik Szerbia és Horvátország, a Drávántúl középső részére nagyjából Pozsega központtal alkalmazza a Szlavónia elnevezést a horvát köznyelv, Varasd, Kőrös és Zágráb vidékét „kontinentális Horvátország” vagy Északnyugat-Horvátország néven emlegetik. A késő középkorban a Dráva és a Száva közti terület nyugati részét nevezték Szlavóniának, a terület keleti felének nem volt külön megnevezése. A 18. századtól a terület keleti részét kezdték Szlavónia néven emlegetni, a nyugatit pedig Horvátországként. Eredetileg Horvátország az Adriai-tenger partvidékén feküdt. A 15. századtól már nagyon jelentős oszmán előretörés észak felé „nyomta” a horvátokat, így megindult a Dráva-Száva köze elhorvátosodása.