Ócsát az Árpád-kor óta folyamatosan lakják. Nevét 1235-ben említette először oklevél Alza néven. A Szűz Mária tiszteletére emelt premontrei monostora a váradelőhegyi prépostság filiájaként jött létre és 1235-ben már fennállt. A monostor helyén álló bazilika a román stílusú magyar építészet egyik legfontosabb emléke. Balra a tájház, jobbra a premontrei kolostor 1307 szeptember 29-én Károly Róbert király oklevelet is adott ki itt.

Lakossága 1600 körül református [1] hitre tért és birtokba vették a premontrei templomot. A hagyományos református paraszti réteg az Alszegen élt, és sokáig jóval módosabbak voltak, mint a 18. században épült katolikus templom környékére később települt katolikusok. A katolikusok száma később, a csűrkerti parcellák kiosztásával, a földesúri majorságok létrejöttével, a babádi és alsópakonyi puszták benépesülésével gyorsan növekedett. Miután evangélikus és baptista gyülekezetek is megtelepedtek, a 20. század közepére a katolikus-protestáns arány ismét kiegyenlítődött. Ócsa 1856 körül járási székhely lett. Az 1950-es évektől az ócsaiak jelentős része Budapestre ingázó ipari munkás lett, a vasúton túl kiparcellázott területekre pedig ismét sokan települtek be.