Székelydálya

Székelydálya Székelyudvarhelytől 22 km-re délre, az Ége-patak völgyében fekszik. A falu nevének eredetére utaló monda szerint egykor tündérlányok jártak a tájon – Klára, Dála, Ramocsa –, és mindhárman a környék egy-egy varázslatos táján alapítottak otthont. A középső számára különösen kedves volt ez a vidék, s többször vissza is tért erre a helyre, a település így kapta nevét Dáláról.

Orbán Balázs a következőket írta: „Dálya nevét azon Dálya nevű Székely rabonbántól nyerhette, ki a Csíki krónikában a későbbi székely rabonbánok közt említve van. 1309-ben Dálla név alatt fordul elő s Hermán nevű papja az erdélyi káptalannak a pápai legatushoz küldött jelentésében említve van.

A mai várfallal kerített templom a falu és a környék legmeghatározóbb épülete. Építését a 14. század első felére teszik, sőt feltételezik, hogy a 13. század fordulóján már megvolt. A templom körül 12. századi temetkezések nyomait találták meg, ez egy korábbi, román kori épület létezésére is utalhat. Ebből a korból való ugyanis a hajó, mely akkoriban még boltozott volt, később bordás mennyezetet kapott. Falfestményei közül legjobban a szentélyboltozat 1500 körüli, élénkzöld alaptónusú, indadíszítésű részei maradtak fenn. A 20. századi terepbejárások-leletmentések innen is hoztak jelentősebb kályhacsempe-töredékeket.

Elérhetőség
Szállásfoglalás

Szállást keresel Székelydálya közelében? Az alábbi gombra kattintva perceken belül megtalálhatod a neked megfelelő szálláshelyet.

Megosztás