Legenda

Az Udvarhelyszék déli részén fekvő Homoródszentlászló népe a falu 16. századi reformátussá válásáig bizonyára nagyobb számban őrzött Szent László királlyal kapcsolatos hagyományokat is, ezek zöme azonban a katolikus hittel együtt a felejtés részévé vált. Orbán Balázs az 1860-as években e településen még rátalált néhány olyan mondatöredékre és helyneves emlékre, amelyek nagy valószínűséggel a középkori kultusz maradványai. A Homoródszentlászlóhoz közeli Szabárcs nevű hegyen e hagyományok szerint évszázadokkal korábban Szent László királynak egy vára magasodott.

Egy másik határrészen, amelynek máig is Cintorom a neve, a helyi hagyomány szerint Szent László által épített templom és kolostor állt, melyet a király Szabárcs várából gyakran felkeresett, és amely templom a környékbeli öt falunak (Ábránfalva, Telekfalva, Sándorfalva, Miklósfalva, Ócfalva) is egyházas helyeként szolgált. Egy 20. század végi folklórgyűjtés szerint a Homoródszentlászlón honos Kolcsár családban családi szájhagyomány nyomán elevenen élt annak az emléke, hogy ők a szent király ottani kulcsárának a leszármazottai.

Ide kapcsolódik, hogy a közeli Bágyon a helyi monda szól arról, hogy az ottani várban László még herceg korában részt vett a híres Sándor család egyik sarjának a lakodalmán. E hagyomány az egyes újabb kutatások szerint hitelesnek tekintett Csíki Székely Krónikára vezethető vissza, amelynek szövegébe vélhetőleg a székelyföldi szájhagyományból került. E monda csíki változata a csíkszeredai Mikó-várat építő Mikóval kapcsolatban említi e királyi látogatást: „És úgy szereté őtet [Szent Lászlót], hogy midőn Erdélyt megjárván, a’ vatsárki földön túl, Istvánhoz ment volna, az ő Szilvási Erzsébettől született leányát, Katát, Mikó Pálnak eljegyzé és a’ lakodalomba maga is ivék örömében a’ Nemzet poharából”.

Természeti érték

Homoródszentlászló (Vasileni) Kányád (Ulieș) községhez tartozó falu. A hozzá közel eső Natura 2000 terület jelentős élőhelyei miatt került a listára. A Nagygalambfalva Élőhelyvédelmi terület (ROSCI0357) nagyobb kiterjedésű erdeivel számos állatfajnak ad otthont. A bükkösökben és tölgyes-gyertyános erdőkben nagyragadozóink közül a szürke farkas (Canis lupus) és a barna medve (Ursus arctos) itt is megtalálható védett fajok. Ez a terület viszont denevérfajokban sem szűkölködik. Róluk általában keveset tudunk, hisz csak az a vándor túrázó találkozhat velük, akit a szürkület nyakon csíp, vagy esetleg az, aki felfedezi őket nappali pihenőhelyükön. A közönséges denevér (Myotis myotis), a hegyes orrú denevér (Myotis blythii), a kis patkósorrú denevér (Rhinolophus hipposideros) és a nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus) az itt fellelhető fajok. A hegyesorrú denevér Európa egyik legnagyobb denevérfaja. Vándormadarainkhoz hasonlóan a hegyes orrú denevér és a közönséges denevér is általában délebbi fekvésű telelőhelyet keres. Ez akár 200-300 kilométer távolságra is lehet a nyári szálláshelyüktől. A védett fajok listájára nem ritkaságuk miatt kerültek fel, hisz több helyen is előfordulnak, viszont a populációk egyedszáma alaposan megcsappant. A kis patkósorrú denevér és a nyugati piszedenevér állománya Európa-szerte megfogyatkozott az élőhelyek átalakulása, megszűnése miatt. A fokozódó barlangi turizmus, a régi épületek lebontása, felújítása szintén veszélyeztető faktor a faj számára.

Kisebb-nagyobb pocsolyákban, tócsákban is egész élővilág tárul elénk, ha van időnk felette szemlélődni. Az aljnövényzet között éles szemek felfedezhetik a tarajos gőtét (Triturus cristatus) és a pettyes gőtét (Lissotriton vulgaris ampelensis). Ezen kétéltű fajok szintén ritkán látott védett jószágai Erdélynek. A tarajos gőték hímjei párzási időszakban háton végigfutó tarajt növesztenek. A pettyes gőték hasa nyaktól farokig pöttyös, míg a tarajos gőték hasán a fekete foltok csupán a farokkezdetig tartanak. Veszélyeztetettségüknek szintén az emberi gondatlanság az oka. Tavak sekélyebb, part menti részén, de jórészt időszakos tócsákban fordulnak elő. A vizenyős területek megszüntetése, a ragadozó halak jelenléte csökkentette a populációikat. Halastavak tulajdonosai figyelhetnek arra, hogy tavaik parti övezetét vegetációdúsan tartsák meg, esetleg nem ragadozó halak betelepítésére fektethetnének hangsúlyt, ezáltal esélyt adva a gőték populációinak növekedésére, megmaradására.