A falu az Alcsíki-medence egyik peremfaluja, a Tapolca-patak völgyében fekszik.
Neve a magyar mén és ság (domb) főnevek összetétele. Más vélemény szerint a keleti egyház szentjétől, Szent Ménásztól ered, de ismét mások a ménes és az ág magyar szavakból származtatják a település nevét.
A helységet 1567-ben a pápai regestrum Menasság (Menessagh) néven 67 kapuval, a Csíki-medence legnagyobb falujaként jegyzi. Templomára utaló első okleveles adat 1583-ból ismeretes, az épület viszont a 13. század első felében már állhatott. A falu zab- és kendertermesztéséről volt híres.
Az első világháború áldozatainak emlékére állították a Szervátiusz Jenő szobrászművész által készített szobrot.
Az egykori, román kori temploma helyén épült a 15. században gótikus római katolikus temploma, melyet 1655-ben felújítottak. A ma látható késő gótikus templomot tehát Árpád-kori alapokra, valószínűleg a 15. század második felében építik. Az oldalcsarnokot 1858-ban toldották hozzá, tornyát pedig 1836-ban. A déli kapu kerete részben megmaradt a kőkerítésben. A szentély fali szentségfülkéje a 16. század első feléből származik, csúcsíves vakárkádokkal, reneszánsz levéldíszekkel díszített. Korabeli freskói vannak, 1543-ban készült szárnyas oltárát a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi, harangjai 1582-ből és 1604-ből valók. Miseruhái közül az egyiket állítólag Mária Terézia hímezte. Sekrestyéje falában 13. századi rózsaablak található, bejárója késő gótikus csúcsíves kőkeretű.
A műemlékek helyreállítási folyamatában jelentős szerepet játszik a régészeti kutatás. Így került sor a csíkmenasági római katolikus templom régészeti feltárására is, amelyet két alkalommal végeztek a szakemberek: 1999-ben Daniela Marcu Istrate, 2007-ben pedig Botár István tárja fel a templom belső részének kis felületeit.
A régészeti kutatás(ok) ugyanazt a helyzetet mutatják be, mint amit a középkori falusi plébániáknál látunk Erdély-szerte, így Csíkmenaságon is: az Árpád-korban kicsiny, egyszerű kivitelezésű, egyenes szentélyzáródással ellátott templom szolgált plébániaként. Később, a 14–15. század fordulójára bővítik, sokszögzáródású szentéllyel, támpillérekkel, sekrestyével látják el, illetve a masszívabb diadalív megjelenésekor, a déli oldalon támpillérrel erősítik meg.
A 16. században, a felekezet igényeinek megfelelően, a templomot átépítik. Bővítik a hajót és a szentélyt, illetve a déli oldalon megjelennek azok a támpillérek, amelyek a hajó stabilitását hivatottak biztosítani.