Legenda
Nagyvárad alapításának mondája/legendás hagyománya a Képes Krónikában tűnik fel első ízben, azonban e 14. századi krónika-szerkesztmény egy vélhetőleg kétszáz évvel korábbi hagyományt őrzött meg: „Ezután [Szent László] Bihar megyében vadászgatva a Körös folyó mentén lelt egy helyet, ahol angyali intésre elhatározta, hogy Szűz Mária tiszteletére kolostort alapít, s a helyet Váradnak nevezte el”. Hasonlóképpen korabeli (12. századi) hagyományok őrződtek meg Várad kapcsán Szent László egyházi legendájában is, amely az 1192. évi szentté avatásra készült el.
Ebben szerepel első ízben a Szent László szekere típusú monda, amely a sírhely csodás kiválasztását beszéli el: „Míglen a hívek a nyári napok hősége s a hosszú út miatt haboztak, hogy testét Váradra vigyék-e (…), egy folyóhoz értek, ahol a fáradtságtól és szomorúságtól elaludtak. Miután elnyomta őket az álom, a kocsi, amelyre a testét rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül magától indult Váradra a helyes úton. Felébredvén nem találták a kocsit, és vigasztalhatatlanul futkostak szerte a vidéken, amíg meg nem találták a Várad felé magától futó szekeret, s a ráhelyezett szent testet. Látván hát a csodát, hogy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta, hálát adva annak, aki félelmetes az ő szent helyén, útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették.” E nemzetközi legendatípus Csanád városa kapcsán feltűnik Szent Gellért püspök évtizedekkel korábban íródott legendájában is. Az újabb kori hagyományok szerint a szekércsodáról kapta nevét a bihari Nagykereki.
A nagyváradi vár több évszázados története szorosan összefonódott Szent László ott őrzött ereklyéivel (az ezzel kapcsolatos mondahagyományról a székesegyház kapcsán lesz szó). Várad 1660. évi, törökök általi elfoglalásáig a vár udvarán, a székesegyház bejárata előtti téren állt a Kolozsvári testvérek négy nevezetes bronzszobra (az 1370 körül készített álló alakos királyszobrok – Szent István, Szent Imre és Szent László –, valamint Szent László 1390-ben felavatott lovas szobra), melyeknek az elkövetkező századokban is csodájára jártak. Középkori bihari hagyomány szerint nem is emberek, hanem tündérek készítették azokat. A 17. századi török utazó, Evlia Cselebi egyenesen Várad talizmánjainak nevezte e szobrokat, ugyanis a helybeliek körében erősen élt az a hit, hogy a szent királyok minden ellenséges támadástól megvédik őket. Mint azt Szamosközy István Erdély története című művében Várad 1598. évi ostroma kapcsán feljegyezte: „Beszélik – ki tudja, igaz-e vagy csak légből kapott koholmány –, hogy a törökök között, amilyen babonás népség, híre terjedt: Szent László király fentebb már említett bronzlova olyat nyerített, hogy még a törökök is meghallották, és az ostromlottak számára örvendetes csodajelként magyarázták. Állítólag ennek lett a következménye, hogy idejében elvonultak a vár alól, bár erejük még ki sem merült, csak éppen nem reménykedtek a vár elfoglalásában.”
Természeti érték
Nagyváradtól négy kilométerre északkeletre található a Veresvíz (Valea Roșie) nevű Natura 2000-es élőhelyvédelmi terület (ROSCI0267), mely a Sebes-Körös völgyében, 819 hektáron fekszik. A kijelölt területen a védett fajok között 14 növény-, 6 kétéltű- és egy hüllőfajt találunk.
Maga a terület egy összefüggű lombhullató erdőt foglal magába, melyet a névadó völgy választ két részre. Az összefüggő erdőséget kisebb-nagyobb tisztások tarkítják, itt-ott mocsaras, lápos foltokkal, otthont adva a kétéltű fajoknak.
A kétéltűek közül jellemzőek a különböző békafajok, mint például a barna varangy (Bufo bufo), az erdei béka (Rana dalmatina) vagy a tavi béka (Rana ridibunda). Az itt előforduló sárga hasú unka (Bombina variegata) és vöröshasú unka (Bombina bombina) hímjeitől hallhatóak a jellegzetes „unk-unk” hangok, de kizárólag a párzási időszakban (tavasztól nyár derekáig), ugyanis ezzel csalogatják magukhoz a nőstényeket. A kétéltűek mellett fellelhető az Erdély-szerte elterjedt hüllőfajokból a teljesen veszélytelen kígyófaj, a vízisikló (Natrix natrix).
A növényzet szempontjából kiemelendő az agárkosbor (Orchis morio). A nedves, homokos talajokat kedvelő növény számára ideális az itteni élőhely. Az ibolya színű orchidea Románia- és Magyarország-szerte egyaránt védett. Az erdő lombsarjadása előtt (március–május között) láthatjuk az ujjas keltike (Corydalis solida) lilásvörös, olykor fehér virágait. A növénytakaró további alkotói között találjuk a réti őszirózsát (Aster sedifolius) és a barátszegfüvet (Dianthus carthusianorum), amennyiben július–szeptember környékén látogatjuk meg a területet. A barátszegfű onnan nyerte latin és magyar nevét, hogy a karthauzi szerzetesek gyakran ültették ezt a növényt kolostorkertjeikben.