Magyarremete

A Fekete-Körös felsővölgyi szakaszán, a Belényesi-medencében még a 11–12. századok folyamán települhettek meg a legelső – korán a nagyváradi püspökség tulajdonába került – falvak, az ezüstbányászat kapcsán idővel mezővárossá fejlődött, uradalmi központ Belényes körül. Ezen földműveléssel, pásztorkodással és méhészkedéssel foglalkozó magyar lakosságú falvak egyike volt a szomszédos Solymos mellett az egyetlen jobb parti, a Körösbe északkelet felől beömlő Remetei-patak mentén megtelepült Magyarremete.

A 14. század közepétől nagyobb számban megjelenő hegy- és dombvidéki román falvak telepítésében, megszervezésében játszhatott jelentős szerepet az az 1363-ban említett Iván, belényesi vajda, aki a püspökség uradalmának keretei közt kialakult igazgatási szervezet élén állt. Az ő leszármazottai valamikor Zsigmond király uralkodása alatt települhettek Remetére, kaphattak nemességet és térhettek át katolikus vallásra, aminek beszédes jele, hogy 1423-ban Boch (Bocz) belényesi vajda bűnbocsánatot nyert a pápától. A tőle leszármazott Bocz János fia László 1445-ben új adományt eszközölt ki Magyarremetére és az először akkor említett Oláhremetére.

Ezek tulajdonában számtalanszor megerősítést nyertek Farkas Bálint püspöktől kezdve (1491) az erdélyi fejedelmekig. A 15. század folyamán jött létre a remetei vajdaság, mely a következő falvakat foglalta magába: Solymos (1213), Rossia (1445), Bokorfalva (1445), Dsoszánfalva (1584) és Lazur (1588). A 16. század derekán (1552) készült összeírásban Remetén tizenöt jobbágycsalád szerepel. Bocz utódai, a Remeteiek később a Vajda családnevet veszik fel, utalva a családban örökletessé váló tisztségre. Remetén a családnak több nemesi udvarházát említik az oklevelek. A falu lakossága 1552 táján térhetett át református vallásra, első ismert lelkészét, Böszörményi Jánost 1603-ban említik. A hódoltság végén a település elpusztul és csak 1695-től kezd ismét benépesülni, 1720-ban tíz református család alkotta az egyházközséget. A 18. század végén a belényesi uradalommal együtt Remete is az újonnan létrehozott görögkatolikus püspökség birtokává vált. A 19. század közepén lakosainak kétharmada volt magyar református.

Elérhetőség
Szállásfoglalás

Szállást keresel Magyarremete közelében? Az alábbi gombra kattintva perceken belül megtalálhatod a neked megfelelő szálláshelyet.

Megosztás