Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság által támogatott EFOP-5.2.2-17-2017-00133 azonosítószámú „Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” című projekt 2021. december 31-én zárult. A Hierotheosz Egyesület a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal konzorciumban valósította meg a projektet 49,29 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A projekt elsődleges célja az volt, hogy az együttműködések helyi jellegét megtartva egy olyan közép-európai kulturális tapasztalatcserére és folyamatos együttműködésre alapuló hálózat jöjjön létre, amelyhez csatlakoztak felvidéki, erdélyi, délvidéki, illetve természetesen hazai települések és szervezetek is. Ennek köszönhetően a projekt keretében Szent László történelmi személyiségének felhasználásával egy, a közép-európai térséget és benne a Kárpát-medence népeit összekötő örökség-útvonal feltérképezése valósulhatott meg. Az útvonal magába foglalja az épített örökséget, a mondavilághoz kapcsolódó helyszíneket, a természeti értékeket és a Szent László nevéhez kapcsolódó településeket, nevezetes helyszíneket Magyarország, Ukrajna, Románia, Szerbia, Szlovákia területéről.

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00133 azonosítószámú „Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” című projekt kiemelkedő célkitűzése kulturális civil szervezetek, önkormányzatok és intézmények között a hálózati együttműködés megteremtése és fejlesztése, a közép-európai kulturális örökségünk megóvása és ápolása volt. Mindezt Szent László király öröksége köré építve, akinek mind a személye, mind az öröksége és emlékezete összeköti Közép-Európa országait. Ez az alap, amelyre a közös Szent László-i hagyományra épülő hálózat támaszkodik, megfelelő arra, hogy biztosítsa az együttműködést a projekt lezárulta után is. A konzorciumi partnerek és a felhívás céljával összhangban a projekt transznacionális együttműködések létrejöttével valósult meg. A hazai szakemberek tudásának naprakészen tartása és a nemzetközi tapasztalatok becsatornázása érdekében olyan külföldi partnerekkel jött létre szoros együttműködés, mint a kolozsvári Iskola Alapítvány, a kassai Rovás Polgári Társulás, a nagyváradi Varadinum Kulturális Alapítvány, az ungvári Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a sepsiszentgyörgyi Regös Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a doroszlói Dunatáj Egyesülés.

A megvalósítási időszakban összesen 12 hazai kétnapos műhelymunka, 11 alkalommal hazai szakemberek számára szervezett, Szent László örökségéhez köthető helyszíneket megismertető tanulmányút, 2 képzés, hazai és külföldi konferenciák, valamint a Szent Lászlóhoz kapcsolódó Kárpát-medencei településeket bemutató és népszerűsítő, 49 panóból álló vándorkiállítás ünnepélyes megnyitói kerültek megrendezésre. A rendezvényeken bemutatott, a térítésmentesen látogatható vándorkiállítás tablóin szereplő, a honlapon is megtalálható és a Lovagkirály című kiadványban még nagyobb számban és részletesebben bemutatott Szent László vonatkozású települések a projekt vívmányainak köszönhetően turisztikai attrakcióvá válhatnak helyi, térségi, regionális szinten is.

A vállalt kutatás során tényszerű, részletes és hiánypótló információk kerültek lefektetésre, oktatási szintű, komoly szakmai igényességű tanulmány formájában. A projektnek köszönhetően az eredmények a szélesebb társadalom irányába a rendezvényeken keresztül, oktatási, továbbképzési célzattal szervezendő konferenciákon és műhelymunkákon kerültek bemutatásra.

A projektről bővebb információt a honlapon olvashatnak.


További információ kérhető:

Obbágy Vera projekt szakmai vezető

Elérhetőség: +3630/7436854, veraobbagy@yahoo.com, hierotheoszegyesulet@gmail.com

Megosztás