A végéhez közeledik a falképek restaurálása, amelyek jelentőségéről Jánó Mihály művészettörténésszel és Szakács Tamás restaurátorral beszélgettünk.

“Manapság nagy lendülettel folyik Erdélyben a középkori falképek feltárása, konzerválása és restaurálása. Újabb felfedezések is történnek, több restaurátor csoport működik. Az elmúlt két évtizedben olyan mértékű volt ez a folyamat, hogy szinte újra kell írni az erdélyi középkori festészet történetét” – magyarázta Jánó Mihály művészettörténész, a székelyföldi és az erdélyi Szent László-falképek kitűnő ismerője. Jelenleg például a bánffyhunyadi és bibarcfalvi református templomban, illetve a nagyajtai gótikus unitárius templomban zajlik párhuzamosan az értékmentő munka, az utóbbi áll a legközelebb a befejezéshez. Néhány éve a gidófalvi templomban adtak át felújított falképeket. Ott a viszonylag épen megmaradt újszövetségi jelenetek mellett töredékesen a Szent László-legenda ábrázolását is felfedezték, de nemrég arról is voltak hírek, hogy a marosvásárhelyi református vártemplomban is előkerültek hasonló képsorok. Abban az volt a szenzációs, hogy az első olyan Szent Lászlót ábrázoló falképe a középkori Erdélynek, amely egy jelentős település templomában került elő. Arról, hogy merre találni még Erdélyben Szent László-legendát ábrázoló falképeket, illetve egyéb emlékeket, a Lovagkirály honlapon (illetve létezik ennek egy könyvváltozata is) találtok részletesebb információkat.

A középkori templomokat általában kifestették: Krisztus történeteket, mártír történeteket festettek a falakra. A középkori Magyar Királyság területén egy sajátos ábrázolás a Szent László-legenda, ami az 1068-es kerlési ütközetnek egy vizuális narratívája. Ezt a 13. század végétől a 15. század elejéig terjedő, mintegy másfél évszázados időszak folyamán széles körben megfestették az egész királyság területén. Annak tulajdonítható, hogy többnyire Felvidéken és Székelyföldön fedeznek fel manapság ilyen emlékeket, hogy a királyság központi részét a török később elfoglalta, és 150-es éves hódoltság alatt nagyon sok középkori emlék elpusztult. Nyilván a falképek is. Nem egy székelyföldi jellegzetességről van szó, hanem egy szélesebb körben, szinte kánonszerűen megfestett történetről” – magyarázta a megkeresésünkre a szakember.

Elmondása szerint mostanság már azon gondolkodik, hogy a püspökség központilag rendelhette meg a falképek elkészítését, különösen a szegényebb falvakban. Máshol a földesúr lehetett a megrendelő, az egyházzal közösen. “Az a baj, hogy nem maradtak meg dokumentumok a rendelésekről, mesterneveket is nagyon ritkán találunk. A kánon része volt a Szent László-legenda, amit a püspökség elrendelt, és szinte kötelező módon meg kellett festeni. Ez volt a prédikációk képi anyaga, ami az írástudatlanok Bibliájaként szolgált” – magyarázta a falképek vélt hátteréről. A Szent László körül kialakult kultuszról kérdeztük a művészettörténészt. “Már a szenté avatása is egy kultusznak az eredménye volt 1192-ben. A róla szóló textusok, krónikaszövegek, imádságok és prédikációk során válik nagyon erőteljessé a kultusza. Úgy hiszem, elsősorban az egyház támogatása miatt, mert ő fejezte be a Szent István király által elkezdett államalapítást, az állam konszolidálását. Sőt, terjeszkedett is az állam az uralkodása alatt. Hosszú évtizedek után békét teremtett, a vallási és egyházi vonatkozásai is nagyon jelentősek. Nem véletlenül festik meg ezt a legendát, ami látszólag egy világi történet” – érvel, ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ahogyan a templomokban megfestették, szinte krisztianizálódik a történet. Példát is említ arra, amikor párhuzamba állítják a Szent László-legenda jeleneteit Krisztus szenvedéstörténetének mozzanataival. “A gelencei Szent Imre templomban a hajó északi falán megfestették Krisztus passióját, fölötte pedig a Szent László-legenda képsorait. Tudatosan egybeszerkesztette a festő Szent László harcba vonulását, úgynevezett kivonulását, Jézus bevonulásával Jeruzsálembe. A képsorok végén pedig ott van László és a lány győzedelmeskedése a pogány fölött, alatta pedig a keresztre feszítés jelenete, amikor Krisztus halálával megváltja az emberiséget. Arról nem is beszélve, hogy Szent László és Krisztus arca teljesen azonos” – magyarázta.

További érdekességre is felhívja a figyelmet Jánó: úgy tűnik, hogy az unitárius templomokban nem vakolták, hanem csak lemeszelték a falképeket, ami kevésbé tette tönkre azokat, és ezért az unitárius templomokban – Székelyderzsben, Homoródkarácsonyfalván vagy akár Nagyajtán – szépen, egyenletesebben megmaradtak a festett felületek. “Amikor a Szent László-legendát ábrázoló falképek készültek, ezek mind katolikus templomok voltak. Aztán amikor rossz állapotba kerültek, például mert a falusi templomok falai feláztak és a falképek lehámlottak, vagy amikor a liturgia nélkülözni akarta, mert a 15. században bejöttek az új szárnyasoltárok, akkor elmeszelik vagy elvakolják a falképeket. Már a katolikusok is ezt tették, nem csak a reformáció idején. Az, hogy református, katolikus vagy unitárius templomban maradt meg a falkép, teljesen esetleges, semmi jelentősége nincs annak, hogy milyen felekezetű templomban találjuk meg. Viszont van egy érdekes dolog, amivel kapcsolatban félve, de egy pici általánosítást is meg lehet fogalmazni. Úgy tűnik, hogy az unitárius templomokban nem vakolták, hanem csak meszelték a falképeket. Ez óriási dolog a konzerválásuk tekintetében. Amikor vakolnak, akkor kalapáccsal belevernek a festett falfelületbe, hogy jól kössön a régi vakolathoz az új. A meszelés során csak ráviszik az új mészréteget. Ez is sértheti a falképet, de nem olyan mértékben, mint a vakolás” – fejtette ki. A nagyajtai gótikus templom esetében pedig még egy további csavar is van a történetben.

Az erdővidéki településen EU-s támogatással fogtak neki az átfogó helyreállítási munkának. Ennek a részeként természetesen falkutatást is végeztek, így került elő még 2019-ben a falképmaradvány egy része: Szent László glóriával övezett arca és egy-két ló szépen megfestett feje. Ezt kutatta tovább Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi falkép-restaurátor, és találta meg a vakolat alatt a Szent László-legenda egy-egy jelentének a töredékeit. Később konzerválta ezeket, a restaurálásuk pedig pillanatnyilag is zajlik, de már a végé felé közeledik. Erről mesélt nekünk Szakács Tamás.

A falképeket egy korábbi feltárás során levédték kátránypapírral, tehát valakinek fontos volt ez a falképegyüttes. Felszegeztek egy ilyen réteget a falképekre, és úgy vakolták be. Ez részben segített, mert nem közvetlenül érte a vakolatréteg, részben roncsolta is, ahol a szegeket beverték, de összességében inkább hasznos volt. A templom régebbi átépítései és tatarozásai inkább rongálták a falképegyüttest. Az alsó regiszterekben sajnos teljesen elpusztultak a falképek, amikor cserélték a vakolatot, leszedték azokat is. A felső regiszterben maradt meg a Szent László-legenda epizódjaiból a harcjelenet és a csatajelent elég terjedelmes darabban, illetve a birkózásjelent részletekben” – magyarázta, hozzátéve, hogy a restaurálás utáni állapota mindenképp értelmezhető és élvezhető lesz. A restaurátor részletesen beszélt az általuk végzett munkálatokról is, amelynek két fő része van.

“Az első a falképek konzerválása, amikor tulajdonképpen állagmegőrzés történik. Ez a lényeges rész, amikor minden egyes kis részletet, darabot megpróbálunk megmenteni, rögzíteni. A munkának ez a része a feltárás folyamatával kezdődik, amikor rögzítjük a falkép széleit is. Általában a vakolatrétegek már kitáskásodtak, tehát elváltak a hordozó felülettől, így ilyenkor injektálásokat is kell végezni rajtuk. Ha a rögzítés megtörtént, akkor kezdődik a tisztítás, amikor minden idegen anyagot eltávolítunk: a meszelést, a vakolatot és a port is. Ezután kezdődhet a második része a folyamatnak, a restaurálás, amikor kitömítjük a felületi hiányokat és színben is pótoljuk a szükséges részeken. Előfordul, hogy csak a festékrétegből hiányzik, de a hordozófelület jelen van. Vannak viszont olyan esetek is, amikor már a hordozófelület is hiányzik. Ilyenkor anyagában mindig az eredeti hordozófelület összetételét kell utánoznunk, tehát mész és homok keverékével tömítjük ki. Amikor ezzel végeztünk, következhet a színbeli kiegészítés, megkülönböztető festéssel. Általában pontozva vagy vonalkázva egészítjük ki, hogy idővel akár egy laikus is meg tudja különböztetni mi az eredeti, illetve mi az, amit a restaurátor adott hozzá” – mondta.

Szakács véleménye szerint technikájában és kivitelezésében nagyon egyedi és díszes a most feltárt falképrészlet. “Egy jó kezű művész készítette, aki próbálta a maximumot kihozni ebből a falképből. Rengeteg díszítési formát használt. A szentek glóriáját például stukkótechnikával készíti, tehát míves falképről beszélünk” – magyarázta a 14. század végén készült munkáról, de arra nem vállalkozott, hogy a műhely azonosítását megpróbálja.

A székelyföldi (de nem csak) falképek esetében különböző műhelyeket lehet meghatározni. Ezeken jól látszik, ha nem is egy kéz, de ha egy műhely készítette, amelynek megvannak a maguk jellegzetes vonásaik. Az úgynevezett derzsi falképfestő műhelyhez tartozik a csíkszentmihályi és csíkmenasági templomban található falkép. A már említett geleceivel stílusában teljesen azonos a Homoródkarácsonyfalván fennmaradt falkép. “Kompozícióban ezek a falképek nagyon változatosak. A nagyajtai Szent László arca teljesen azonos az oklándival, szinte azonos kezet tudok feltételezni, de nagyon sok munka van még, és a stílusról vagy részletekről csak a végén lehet majd biztosat mondani” – tette hozzá még Jánó Mihály.

 

Forrás: www.transindex.ro