Szende Lászlónak a Magyar Nemzeti Múzeum munkátársának írása a sepsikilyéni templom freskójának rajzáról, amit jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum adattárában található.

I. (Szent) László király emlékezetének egyik legismertebb története az 1068-as kerlési ütközet, ahol Salamon királlyal és testvérével, Géza herceggel nagy győzelmet arattak a betörő keleti nomádok felett. Ennek során vette fel a küzdelmet a leányrabló pogánnyal, az összecsapás az uralkodó egyik legtöbb formában megörökített tettének bizonyult. A Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában található rajzon Huszka József a sepsikilyéni unitárius templom freskóinak Szent László-legendáját örökítette meg.

A Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában őrzött Huszka-rajz bekerülési körülményeiről nem sokat tudunk. Az Érem- és Régiségtár iktatókönyve szerint 1885-ben történt levélváltás Huszkával, de sajnos az iratok nem maradtak meg. Maga a rajz az 1886-os dátumot viseli, jobb sarkán a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiség Osztálya feliratú pecsét látható. 430 x 1156 mm-es méretével a munka kiemelkedik a többi rajz közül. Jánó Mihály kutatásaiból tudjuk, hogy Huszka 1885 nyarán járt Sepsikilyénben (ma: Chilieni, Románia). A település Háromszéken, Sepsiszentgyörgy szomszédságában található, első említése – Kylien – az 1334-es pápai tizedjegyzékből származik. A középkori templom a reformáció során először a református, majd az unitárius egyház birtokába került. Az egyhajós, a hajóval megegyező szélességű, sokszögzáródású szentéllyel és a nyugati hajófalhoz illesztett négyszögalapú toronnyal ellátott épület egy 1802-es földrengés során megsérült, a freskók a javítás után kerültek napvilágra. Huszka a felmérés elkészítéséhez a főispán segítségével meg tudta szerezni az unitárius püspök jóváhagyását. A mészréteg lekaparása után a hajó déli, nyugati és északi falain, két regiszterben megfestett falképsorozatokra bukkantak.

Az adattári rajz a hajó nyugati és északi falán elhelyezkedő falfestményeket ábrázolja. A nyugati fal alsó regiszterében Krisztus passiójának jelenetei – Krisztus ostorozása, Krisztus Pilátus előtt, a Töviskoronázás, és a Keresztvitel – vehetők ki. A folytatás az északi falon található, a ciklus első jelenete a Keresztrefeszítés, majd a Levétel a keresztről, Krisztus siratása, illetve a Feltámadás látható, ez utóbbiban egy diadalmas Krisztus-alakkal. A további képek beazonosítása bizonytalan: Krisztus pokolra-szállása, egyik égi megjelenése vagy mennybemenetele, de az sem zárható ki, hogy Szent Pál megtérését örökítették meg. A sorozatot Szűz Mária, illetve talán Szent Kozma és Damján alakjai zárják.

Az északi fal felső sávjában a Szent László-legenda történetét ábrázolták. A kerlési ütközet megjelenítése során a szembenálló felek egyaránt sávos pajzsot használnak, a pogányok közül kiemelkedik a későbbi leányrabló „kun” süveges feje. László kivált a magyar katonák sűrűjéből, miként a Képes Krónikában áll: „meglátott egy pogányt, aki a lova hátán egy szép magyar lányt vitt”. Az üldözés során a kun nyilával a hercegre lő. Érdekes az elrabolt lány szerepe, mivel a lovon ülve egyik kezével a gyeplőt, míg a másikkal az íjat tartja, ezzel segítve elrablóját. A birkózás során a leány már László mellé állt, mert bárddal sújtott a kun lábára. Az összecsapásból a lovak sem maradnak ki, ágaskodva küzdenek egymással. A ciklus végén László a legyőzött kun fejét tartja, amit a leány karddal vág le. Különlegesnek tekinthető az a részlet, amelyben a kun egy gömbölyded tárgyat fog a kezében. Jánó Mihály szerint a szívét tartja, amely egyrészt szimbolizálhatja annak felajánlását a lánynak, másrészt utalhat a pogány megtérésére. Ez utóbbi nem lehet véletlen, mivel Sepsikélyén közelében úzok és besenyők is éltek, őseikkel éppen Szent László vette fel a küzdelmet az 1068-as ütközetben.

Sepsikilyén példája jól mutatja, hogy Huszka Józsefnek múlhatatlan érdemei vannak a magyar kulturális örökséghez tartozó falképek megismerésében. Az 1854. november 20-án Kiskunfélegyházán született Huszka középiskolai tanulmányait a szarvasi evangélikus gimnáziumban végezte, majd egy évet tanult a József Műegyetemen. Az 1874/75-ös tanévtől az Országos Mintarajztanoda hallgatója lett, ahol rajztanári képesítést szerzett, amely a korabeli minősítés szerint „figurális-ékítményes- és építészeti rajzolásból elemi- és ábrázoló melléktárgyakkal középiskolákra” vonatkozott. Tanárként erdélyi iskolákban – Dés, Sepsiszentgyörgy – helyezkedett el, az oktatás mellett arcképeket, illetve hangulatos tájképeket festett. Már ekkor felfigyelt a terület páratlan értékeire: „A havasok védte elrejtett zúgokban Háromszék- és Csík-megye szép térségei szélén, meg Udvarhelymegye vizei mentén, szűk bölcseiben a régi magyar kultúra, az ősi magyar civilizáció megbecsülhetetlen kincsire találtam, melynek még emlékezete is kiveszett a magyar Alföldön.” – emlékezett vissza egyik művében. Sepsiszentgyörgyön kapcsolatba került a Háromszéki Háziipari Egyesülettel, és az Iparügyi Minisztérium anyagi támogatásának köszönhetően 1881 és 1883 között a nyári szünet idején gyűjtőutakra indult, hogy felmérje a székelyföldi falvak templomainak falképeit és berendezéseit. 1885-ben megjelent „A magyar díszítő styl” című művével a szakma figyelmét is felkeltette, és Trefort Ágoston kultuszminiszter 1885 szeptemberétől 1888 júliusáig fizetett szabadságot biztosított számára, hogy tovább folytassa kutatásait.

1891-ben Budapestre került, ahol a Piarista Gimnáziumban kapott állást, az intézményben 1920-as nyugalomba vonulásáig tanított. A fővárosban sokkal intenzívebben tudott bekapcsolódni a szellemi életbe, részt vett az 1896-os ezredéves kiállítás munkálataiban, de az 1900-as párizsi világkiállításra is tervezett műveket. Széleskörű művészeti, tudományos és közéleti kapcsolatokat ápolt, alapító tagja volt a Magyarországi Néprajzi Társaságnak, de tevékeny szerepet vállalt a Régészeti és Embertani Társaságnak, a Magyar Történelmi Társulatnak, illetve belépett a Magyar Turáni Társaságba. 1931. március 31-én hunyt el Budapesten, búcsúbeszédét egykori tanártársa, Balanyi György tartotta.

Huszka József már említett gyűjtőútjai során pótolhatatlan emlékeket mért fel. 1882-ben ismerkedett meg Nagy Gézával, aki 1881-ben lett a sepsiszentgyörgyi múzeum őre. Ő korábban a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában dolgozott, Rómer Flóris szárnyai alatt. Egyébként a magyar régészet atyja is foglalkozott a középkori falfestészettel, 1874-ben jelentette meg Régi falképek Magyarországon című művét. Huszka és Nagy kutatási koncepciójára Ipolyi Arnold is nagy hatást gyakorolt, a pap-tudós a szepesváraljai freskónak szentelt egy külön munkát. Ezek egyértelműen felhívták a figyelmet a középkori falképek, illetve a Szent László-legenda ábrázolásainak a jelentőségére. Első közös mentőakciójuk a lebontásra ítélt sepsibesnyői református templom freskóinak a megörökítése volt. 1882 és 1905 között összesen 23 erdélyi és észak-magyarországi helyszínen dokumentáltak, Huszka a másolás mellett fényképezett is. A műemlék-feltárási jelentések a Műemlékek Országos Bizottságához kerültek, de számos anyagot őriz a Néprajzi Múzeum, ezekhez Huszka hagyatékának megvásárlásakor jutott az intézmény.

Felhasznált irodalom:

• Jánó Mihály: Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez. Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda, 2008
• Jánó Mihály: Szent László a lovagkirály. Falképek a székelyföldi templomokban. Rubicon, 28. (2017.) 9.: 46-61.
• Jékely Zsombor – Kiss Lóránd: Középkori falképek Erdélyben. Budapest, 2008.
• Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban, 2005. május 14. – 2006. március 5. Szerk.: Fejős Zoltán. Budapest, 2006.
• Kerny Terézia: Historia Sancti Ladislai. A kerlési ütközet ábrázolásairól. In: Történelem – kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából. Magyarországon. Szerk. Mikó Árpád–Sinkó Katalin. Budapest, 2000. 188–195.
• László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993.

 

Forrás: mnm.hu