Szent László a legenda szerint a kerlési ütközet után kiszabadított egy magyar lányt az ellenség karmai közül. A jelenetet a 14. és 15. században székelyföldi templomokban is előszeretettel ábrázolták. De valóban meg akart-e menekülni az a lány? És miért hasonlít Szent László a korabeli Krisztus-ábrázolásokra? Jánó Mihály művészettörténész többek között ezekre a kérdésekre próbált meg választ adni a kolozsvári Művelődés Estek keretében csütörtökön megszervezett előadásán.
A lánymentő Szent László történetéről a 14. századi Képes Krónika is beszámol: a mai Beszterce-Naszód megyei Kerlés határában történt 1068-ban, hogy Salamon magyar király, Géza és László hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő kun (mai értelmezés szerint inkább besenyő) sereget. László üldözőbe vett egy ellenséges vitézt, aki magyar lányt vitt a lován, majd a lány segítségével megölte.
Szent László politikai támogatottsága
László királyt 1192-ben avatták szentté. A magyar Anjou-ház alapítója, Károly király a 14. század elején nagy hangsúlyt fektetett a lovagkirály legendájának ápolására, mivel az erős központi hatalmat testesítette meg, szentként pedig az egyház támogatását is élvezte.
Így terjedtek el a Szent László ábrázolások a templomok falain is, így szakralizálódott a lánymentés profán témája. Jánó Mihály arra is rámutatott, hogy a lovagkirályt gyakran krisztusi szerepben ábrázolták. A Kovászna megyei Sepsikilyén templomában található freskón egyértelmű, hogy a hasonlóság nem csak a művész fantáziátlanságának következménye, ugyanis az ugyanitt ábrázolt utolsó vacsora jelenetben minden tanítvány egyedi vonásokkal rendelkezik.
A lánymentés legendája Felvidéken és Erdélyben maradt fenn, a Magyar Királyság középső részén a török hódoltság ideje alatt semmisültek meg ezek a freskók. A fennmaradt ábrázolások hasonló struktúrájúak: László kivonulása a várból, üldözés, párviadal a kún/besenyő vitézzel, pihenés, ünneplés a megmentett lánnyal. Az apró eltérések, helyi jellegzetességek vizsgálata viszont meglepő újdonságokkal szolgálhat.
Szent Lászlóval vagy a kun vitézzel tartott a magyar lány?
Jánó Mihály érdekes részletre hívta fel a figyelmet a sepsikilyéni falképen: az üldözés-jelenetben a kún vitéz Szent László felé céloz az íjával, a lován ülő lány pedig mintha támasztaná az íjat, másik kezével pedig a gyeplőt fogja. Kivel tartott valójában a „megmentett” lány? A kérdés nyitott a kutató szerint: miközben úgy tűnhet, hogy a lány segít az ellenséges vitéznek, az is elképzelhető, hogy éppen félrelöki a Szent Lászlót célzó íjat.
Profán képelemek a templomban
Ugyancsak a sepsikilyéni freskón láthatunk újabb szokatlan elemet: az éppen lefejezett kun vitéz nem csak nem hunyja le a szemét, mint más ábrázolásokon, hanem furcsa alakú tárgyat nyújt az őt lefejező lány felé. Jánó Mihály szerint a furcsa tárgy nem más, mint egy szív. A szívét a hölgynek felajánló férfi pedig a lovagi kultúra visszatérő eleme. A művészettörténész szerint jelen esetben a kun megtérését jelezték ezzel a motívummal.
Jánó Mihály szerint a lovagi művészethez a székelyderzsi falkép áll a legközelebb. Itt a legrészletesebb az úgynevezett „fejbenézés” jelenete is. A küzdelem utáni pihenés általában része a legenda ábrázolásának, itt azonban a lány egyértelműen László „fejébe néz”. A honfoglalás előtti hősi epikára is jellemző befejező jelenet konkrét szokásra, a tetvészésre vezethető vissza, és a férfi és a nő közötti bensőséges, szerelmi viszony ábrázolására használták.
Jánó Mihály művészettörténész több kiadványban foglalkozik az erdélyi falfestmények történetével, kolozsvári előadásának szerkesztett változata a Rubicon folyóirat ez évi 9. számában is megjelent. A Szent Lászlóhoz kapcsolódó romániai és magyarországi helyszínekről emellett a Szent László út internetes oldalán is található bővebb információ és képanyag.
Mint kiderült az erdélyi Szent László-freskók kutatás korántsem zárult le: a művészettörténész elárulta, hogy a Szeben megyei Somogyom faluban épp a napokban tárt fel újabb Szent László-freskót Kiss Lóránd restaurátor és csapata.
Forrás: www.maszol.ro