Projekt-módszertani összegzés: Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (1054 Budapest, Akadémia u. 3.), mint Támogató által 2017.05.22-én meghirdetett EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések című felhívás alapján a Hierotheosz Egyesület (4326 Máriapócs, Kossuth tér 17.), mint támogatást igénylő 2017.08.28. napon támogatási kérelmet nyújtott be. Támogató az „Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép – Európában” című EFOP-5.2.2-17-2017-00133 azonosító számú támogatási kérelmet elbírálta, és azt támogatásra alkalmasnak minősítette. Projekt elszámolható költségeinek finanszírozása az Európai Szociális Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történt.

A projekt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal közösen konzorciumban, transznacionális együttműködések keretében került megvalósításra.

A projekt célja kulturális civil szervezetek, önkormányzatok és intézmények között a hálózati együttműködés erősítése, a közép-európai kulturális örökségünk megóvása és ápolása, valamint a tapasztalatcsere erősítése volt. Mindezt Szent László király öröksége köré építve, akinek mind a személye, mind az öröksége és emlékezete összeköti Közép-Európa országait és a Kárpát-medence magyar közösségeit.

A főpályázó Hierotheosz Egyesület, valamint a konzorciumi partner, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az elmúlt években célul tűzte ki a határon átnyúló együttműködések elmélyítését, a kapcsolattartást hazai és határon túli civil szervezetekkel, valamint a helyi és regionális identitás erő sítését, a történelmi és kulturális örökség megőrzését.

Jelen projekt célja az volt, hogy az együttműködések helyi jellegét megtartva egy olyan közép-európai kulturális tapasztalatcserére és folyamatos együttműködésre alapuló hálózatot hozzunk létre, amelyhez csatlakoztak felvidéki, erdélyi és délvidéki, illetve természetesen hazai települések és szervezetek is, a csatlakozás lehetősége pedig továbbra is fenn áll. Ennek a hálózatnak az alapja a közös identitás és a közös hagyomány, aminek betöltésére kifejezetten alkalmas Szent László királyunk emléke. Ez az alap, amelyre a közös Szent László-i hagyományra épülő hálózat támaszkodik, megfelelő arra, hogy biztosítsa az együttműködést a projekt lezárulta után is. A projekt fontos eleme tehát a transznacionális együttműködés határon túli szervezetekkel, illetve a projekt programjainak határon átívelő megvalósítása.

A projekt keretében Szent László történelmi személyiségének felhasználásával egy, a közép-európai térséget és benne a Kárpát-medencei magyarságot összekötő örökség-útvonal feltérképezése a célunk. Az útvonal magába foglalja az épített örökséget, a mondavilághoz kapcsolódó helyszíneket, természeti értékeket és Szent László nevéhez kapcsolódó településeket, nevezetes helyszíneket.

A projekt-módszertani összegzés teljes terjedelmében itt olvasható: módszertani összegzés (.pdf).

Megosztás