Lejárt az első kétnapos műhelymunka Máriapócson

2018. szeptember 6-7-én került megrendezésre az első kétnapos műhelymunka Máriapócson. A műhelymunkát Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, a vendégeket külön köszöntötte, a projekt ötlet kialakulását és a projekt átfogó céljait Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára mutatta be. Majorné László Brigitta projekt menedzser a projektet prezentáció segítségével részletesen bemutatta, és beszámolt az eddig megvalósult tevékenységekről, valamint a jövőbeni rendezvényekről, feladatokról. A műhelymunka elsődleges témája és célja az együttműködő szervezetek képviselőinek megismerése, illetve más tematikus utak, jól működő, bevált gyakorlatok megismerése volt. Demeter Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. projekt menedzsere a Középkori templomok útját mutatta be a hallgatóknak képekkel is illusztrálva, saját hasznos tapasztalatait is megosztotta. Dr. Szabó Irén, a Szent Erzsébet Út Alapítvány kuratóriumi elnöke a Szent Erzsébet kulturális és zarándokútról beszélt, annak kialakításáról, múltjáról és jelenéről, a projekt sikerességének kulcsáról, személyes élményeiről. Dr. Mosolygó Marcell, Nyíregyháza-Oros görögkatolikus parókusa a Mária útról és a zarándoklás céljairól, szépségeiről tartott nagyon érdekes előadást. A műhelymunka kitűnő lehetőséget biztosított az együttműködő intézmények képviselői számára a megismerkedésre és az intézmények közötti tapasztalatcserére, valamint egymás jó gyakorlatainak megismerésére . Az esélyegyenlőség jegyében a rendezvény mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető volt, mely lehetőséggel egy fogyatékkal élő személy élt is. Külön szekcióban nyílt lehetőségük bemutatkozni a partnerszervezeteknek.

Megosztás