Szent László városában mutatták be a szakemberek a lovagkirályhoz kapcsolodó kutatásaikat

A Nagyváradi Polgármesteri Hivatalban Szent László emlékét felidézve konferencia került megrendezésre 2018. május 11-én. A rendezvényt Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, majd elsőként Hegedüs Csilla alelnök asszony, volt kulturális államtitkár és művelődésügyi miniszter előadását hallgathattuk meg Örökségünk vagy jövőnk? Kulturális örökségünk hasznosítása címmel. Ezután Jánó Mihály muzeológus és művészettörténész szólt a hallgatókhoz Szent László király falképei Erdélyben című előadásával. Őt követte Dr. Kollár Tibor előadása, aki kicsit más tájra kalauzolt minket Szent László-legenda ábrázolások a Felvidéken – új feltárások című előadásával. Végül Emődi Tamás építész és művészettörténész gondolatban is visszahozott bennünket hazai pályára Szent László emlékek Biharban című előadásával.

Megosztás