Erdélyi, partiumi, kelet-magyarországi zarándokutak bemutatására került sor Máriapócson

A Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az „Örökség, ami összeköt-Szent László emlékezete Közép-Európában” program keretében kétnapos műhelymunkát szervezett Máriapócson 2019. május 16-17-én.

A műhelymunkán köszöntő beszédet mondott Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Szabó Barna, Hargita Megye megyemenedzsere, Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, valamint Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke is. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett műhelymunka egyik célja a különböző tematikus erdélyi, partiumi, kelet-magyarországi zarándokutak bemutatása jó gyakorlatok céljából. Ennek megfelelően a „gyakorlati” előadások a Mária úton zajló pünkösdi zarándoklat, a Szent Erzsébet út és a Szent Jobb zarándoklat létrejöttéről, történetéről, működéséről, tehát múltjáról és jelenéről szóltak. Meghívott előadóink között voltak még Dr. Mosolygó Marcell, görögkatolikus parókus, Gál Péter, író és művelődésszervező és Dr. Szabó Irén, a Szent Erzsébet Út Alapítvány volt kuratóriumi elnöke. A műhelymunka egyik legemlékezetesebb része az a kerekasztal beszélgetés volt, ahol hét római- és görögkatolikus atya osztotta meg saját, zarándoklatokhoz kapcsolódó véleményét, személyes élményét.

Megosztás