Kommunikációs képzéssel indítjuk az évet Máriapócson

A Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Önkormányzat „EFOP-5.2.2-17-2017-00133 – Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” program keretében tréninget szervezett Máriapócson első alkalommal 2019. január 24-én.

A képzést PhD habil. Kádár Magor, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet tagozatvezetője tartotta. A rendezvényen elsősorban projektírással és lebonyolítással, rendezvényszervezéssel, kampánytevékenységgel foglalkozó szakmabeliek,  valamint sajtós szakemberek vettek részt.

A képzés fő témái a kampánytervezés, stratégiaalkotás, branding, célcsoportok, online, offline kommunikáció, ütemezés, online kampányok voltak, de a résztvevők elmélyíthették tudásukat többek között olyan fogalmak mentén is, mint a desztináció menedzsment, érzékszervi márkázás, arculatépítés, márkaesszencia, pozícionálás, stb. Az adott témák elméleti bevezetését követően brainstorming, csapatmunka, esettanulmányok és helyzetgyakorlatok segítették a témák elmélyítését és gyakorlati hasznosíthatóságát.

Megosztás