A Szent László örökségút jó példaként szerepelt Tusványoson

A kulturális örökség hasznosítását illusztrálta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Elmondta, erre a Szent László-örökségút az egyik kiváló példa, hisz jelenleg 44 erdélyi és magyarországi települést köt össze, amihez még az idén csatlakoznak kárpátaljai és felvidéki települések is. A bonchidai Bánffy-kastélyban szervezett Electric Castle fesztivál a második jó példa, hisz a naponta ott megforduló 40 ezer fiatal jelentős támogatást jelent mind a kastély felújításában, mind pedig a helyi gazdasági fejlődésben. Mindez kiválóan rávilágít arra, hogyan lehet a turizmust, a kultúrát és a gazdaságot összekötni.

Az RMDSZ számára kiemelten fontos, hogy úgy hasznosítsa kulturális örökségünket, hogy minél versenyképesebbek legyünk mind a turizmus, mind pedig a gazdaság terén. Azt a kulturális örökséget, amit az erdélyi magyarság az elmúlt ezer évben létrehozott, érdemes a turizmus segítségével hasznosítani, így munkahelyeket teremtünk és piacot a helyi termékeknek. Az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy jövőt biztosítsunk a fiatal generációknak,  hogy itthon, Erdélyben vállaljanak munkát. A legtöbb Erdélybe látogató turista magyarországi, emiatt természetesen fontos a magyar kormány integrált turisztikai fejlesztési programja, ezért örömöm volt számomra, hogy Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is jelen volt a beszélgetésen, és tudtunk következő lépésekről egyeztetni. Az erdélyi kulturális örökség európai szintű hasznosítása kiemelt feladatunk, hiszen nemcsak a jelenlegi, de a következő finanszírozási periódusban is jelentős európai alapok állnak rendelkezésünkre, az épített örökség megóvására, de a turisztikai fejlesztésekre is” –hangsúlyozta Hegedüs Csilla

A Tusványoson tartott Kulturális alapú gazdaságfejlesztés, középpontban a turizmussal című beszélgetésen részt vett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Csath Magdolna közgazdász is.

Megosztás