A Kraszna völgyében, Szilágysomlyótól mintegy hat kilométerre fekvő Újlakot első okleveles említésében Wathasomlyo birtok részeként írják be 1259-ben, miután egy évvel korábban a Csolt nemzetségbeli Watha fia Watha, és Dénes fia Pousa, e birtokbeli örök részüket Rátót nembeli Roland nádornak és Pok nembeli Móric mesternek, a királyné udvarbírójának eladják. A Kraszna vármegyei birtokot, mely a középkor folyamán szinte mindvégig a somlyói várbirtok része maradt, Móric utódai, Meggyesalji Miklós erdélyi vajda (1277, 1315–18), majd ennek fia, Móric öröklik, akik Újlakot hűségükért familiárisaiknak, Sudachnak és fivérének, Miklósnak adták.
Az oklevélben foglalt megegyezés szerint Móric fia, Simon és leánya, Báthori Lászlóné Meggyesalji Anna Sudachnak és Miklósnak a birtokában hagyják a falut. Ettől a valamikor a 14. század elején élt Sudachtól kapja az oklevélben még külön helységként említett, utóbb valószínűleg Újlakba beleolvadt Sudak falu a középkori nevét. A Sudachtól leszármazott család mellett a falu egy része később a Kusalyi Jakcsok és a Drágffyak tulajdonába kerül, és más kisebb nemes családok is bírtak benne részekkel. A falu évi tizedét 1533-ban Statileo János erdélyi püspök Báthori Istvánnak adományozta. A Báthoriak öt háztartás után adóztak 1553-ban, majd a század vége felé a Lónyaiak szerzik meg egy részét. Jobbágyai a 16–17. században különböző szolgálatokkal tartoztak a somlyói várhoz. A 18. században legfontosabb birtokosuk a Bánffyak, tőlük 1741-ben Somlyó városa vette el önkényesen egy időre, de továbbra is számtalan kisnemest találunk benne. A 19. században a Rhédei, Toldalagi és Károlyi grófi családok is bírtak benne részbirtokokkal.
A somlyóújlaki református templomra már a 19. században felfigyeltek a szakemberek, mivel az itt látható Árpád-kori építészeti elemek egy 13. századi templomot sejtetnek. Tornya és hajója őrzi a romanika stíluselemeit, szentélye viszont egy 1866-ban kiütött tűz miatt leomlott, és barokk stílusban, félköríves alaprajzzal újjáépítették.
A templom helyreállítása előtt és közben, 2010 őszén és 2012 nyarán régészeti kutatásokat végeztek a szakemberek (Horea Pop, Emődi Tamás, Csók Zsolt, Mihálka Nándor, Csokmai József). 2010-ben két kutatószelvényt nyitottak, amelyből az egyik a hajó és a szentély kapcsolatát vizsgálta a templom déli oldalán, a másik pedig az északi oldalon a torony és a hajózáródást vizsgálta. A déli oldalon, a templom körüli temető sírjainak feltárásán kívül, fény derült azokra az építési módszerekre is, amellyel a 19. század végén az új, barokk szentélyt csatolták a régebbi, Árpád-kori hajóhoz. Az itt látható fal arra engedett következtetni, hogy az eredeti szentély kisebb volt, mint a ma látható. Az igazi meglepetés a templom északi oldalán kitűzött kutatószelvényből került elő, ahol láthatóvá vált a torony és a hajó alapozása. Kiderült, hogy a tornyot a hajó befejezése után építették, és a torony alapozása döngölt agyagba rakott téglasorokból áll, a hajó esetében pedig kő (pala) lapokat használnak.
A 2012-es kutatás alatt a templom belsejében egy úgynevezett magisztrális (a templom teljes hosszában kialakított) szelvényt sikerült kitűzni és megásni. Ezen kutatás két nagyon fontos elemet hozott a felszínre: sikerült azonosítani az eredeti szentélyt, amely a sokszögű záródásával a ma látható barokk szentély alatt található. A hajóban egy olyan dupla sírra bukkantak a kutatók, amelyből egy aranyozott, ezüstszállal font markolatú szabja került elő. A sírban egy férfi és egy nő nyugodott, nemesi díszes, aranyszállal varrt ruhákban, a nő gazdagon díszített pártában. Azonosításukban a 16. századi írott források segítenek, amelyekben említik a Sutak-Újlaki családot, így valószínűsíthető, hogy a sírban e család tagjai fekszenek.