Falképek
A település első említésével 1218-ban találkozunk, ekkor már a Hernád völgyi királynéi német telepesek ispánsági székhelye. Később Boldogkővár tartozéka, melyet a 14. század végén Zsigmond király elzálogosít a Czudar családnak. A 15. században több birtokos is feltűnik, közülük a Rozgonyiak és a Perényiek emelkednek ki. 1454-ben már mezővárosként említik. Jelentőségét emeli, hogy a Kassa felé vezető főút mellett fekszik.
A pápai tizedjegyzék adatai szerint Szent András tiszteletére szentelt egyháza a jelentősebbek közé tartozott. Többször nyugat felé bővített templomát már a korai időkben is kifestették, sőt már e korai periódusból ismertek homlokzatestésének töredékei. Első temploma feltehetően már a 13. század első harmadában felépült, melyet a 14. század első felében nyugat felé bővítettek. Tornyát is a középkorban emelték. A 16. század közepén református hitre tért a gyülekezet. 1590. július 20-án a templom közelében fejeződött be a Károly Gáspár által fordított, első, teljes magyar nyelvű biblia kinyomtatása. 1785-től több éven át végeztek felújítást, 1791–92-ben készült hajójának festett famennyezete és szószékkoronája, de mára csak az utóbbi maradt fenn. Szentélyében is karzat állt, melynek elbontása a Sztehlo Ottó tervei szerint elvégzett első műemlék-helyreállításkor történt meg. Falképeit viszont csak 1940-ben találták meg, feltárásukat Szentiványi Gyula kezdte meg. Freskóinak nagyobb léptékű feltárására és restaurálására viszont csak 1951–52-ben került sor. E munkákat Szentiványi Gyula és Bartha László végezte el. Teljességre törekvő, szakszerű restaurálásuk Seres László vezetésével 1984–85-ben történt.
Kifestése olyan bonyolult és oly sok periódusú, hogy külön tanulmányt érdemel, így itt most csak felsorolásszerűen említhetjük meg őket. Korai apszisának és szentélynégyszögének freskóit 1250 körülre keltezi a kutatás. Szentélyboltozatán egykor a Maiestas Dominit jelenítették meg, de mára ennek csekély töredéke maradt fenn, akárcsak az egykor ott még megfigyelt szeráfoknak. Oldalfalain geometrikus keretekkel övezett, több képből álló ciklusából csak Jézus születésének történetét ábrázolta a középkori mester. A születés, a királyok utazása és hódolata, esetleg Jeruzsálemből történő elindulásuk mellett négykaréjos keretbe foglalt, ám nehezen azonosítható szent, illetve több figura maradványa figyelhető meg, de az utóbbi képek témája lokális voltuk és kopottságuk miatt ma már azonosíthatatlanok.
Újabb kifestésére a bővítés és szentéllyé alakított egykori hajó beboltozása után került sor. A ma már leginkább sinopiakén megjelenő töredékek közül a régi diadalív felett Krisztus mennybemenetele ismerhető fel. Mandorláját két angyal emeli. Boltsüvegeinek töredékein a mennyei szférára utaló maradványok feltételezhetők: Deézis, Szentháromság, angyalok. Oldalfalainak nagyobb kompozíciói közül a Virdolorum és a mellette térdelő figurák, donátorok és szentek értelmezhetők.
Gótikus diadalívén és hajójának északi falán ugyan nagy összefüggő felületek tanulmányozhatók, de ezek is rendkívül sérültek, kopottak. Több periódusban, több, különböző színvonalon dolgozó mester munkájaként a 14. század első fele és a 15. század első negyede közé keltezhetők. Sajnos sok esetben korai szakszerűtlen feltárásuk, restaurálásuk miatt ma csak sinopiaként jelennek meg a képek.
Diadalívének felső regiszterében Jézus születéstörténetét ábrázolták. Angyali üdvözlettel, Mária és Erzsébet találkozásával, középütt a mára alig felismerhető Háromkirályok hódolatával és a Bemutatás a templomban című képként értelmezhető részekkel. E képszalag alatt, a diadalív északi oldalán egy hatalmas Szent Kristóf-kép, déli oldalán pedig két katonaszent és Szent György küzdelme a sárkánnyal képe viszonylag jobb megtartású. Itt a vörös mellett néhány más szín is megfigyelhető. Északi falán legfelül, a diadalívhez hasonlóan, egy több jelenetből álló ciklus került megfestésre. Szent László legendája ugyancsak sinopiaszerű. Első jelenetében hatalmas várból indul a szent király serege. Az épületen és kapujában több alak jelenik meg, viszont kivonuló sereget már épphogy csak érzékelni lehet, akárcsak a csatajelenetben. Itt a kunt üldöző, lándzsáját előreszegező Szent László még értelmezhető. Azonosíthatók az azonos testtartásban ábrázolt, visszafelé nyilazó kunok és sematikusan megfestett lovaik is. E két jelenet összeolvad, nincsenek kerettel elválasztva. Következő fontos jeleneteit, a birkózást és a kun lefejezését egy nagyméretű későbbi kép takarja el. A hajó északkeleti sarka előtti keskeny szakaszon viszont még megmaradt a pihenési jelenet egy része. Csak László király fekvő alakja maradt viszonylagos épségben, a lány megsemmisült.
A Szent László-legendát is elfedő hatalmas képet Ábrahám kebeleként azonosíthatjuk. Alatta három, külön-külön keretezett kép kapott helyet. A nagyon kopott, keletre eső, kardot tartó női szent, a középső a Szent Keresztet emelő Szent Ilona és Nagy Konstantin császár, míg a harmadikat, a lándzsát tartó, frontális beállítású figurát Szent Mihályként azonosította kutatás. E képektől nyugatra más periódusban festett, de ugyancsak külön-külön keretezett képek közül felismerhető egy nagyobb méretű, sokalakos Keresztre feszítés-kompozíció, melyet Köpenyes Mária alakja követ. Feje fölött angyalok emelték koronáját, de mára ezek oly mértékben megkoptak, hogy aligha ismerhetők fel. Tőle nyugatra egy könyvet tartó szent alakja sejthető, majd egy szinte azonosíthatatlan jelenet. Végül felhőmotívumos keretben egy Nolimetangere-ábrázolást sejtető maradvány zárja a még valamennyire azonosítható freskók sorát, mivel a nyugati karzat alatti kép azonosítására már nem vállalkozhatunk.
Természeti érték
A Hernád-völgy mellett, a Szerencsközben fekvő település gazdag kultúrtörténeti értékei mellett értékes geológiai látnivalókkal büszkélkedhet. Természeti környezete változatos, ritka fajoknak nyújt élőhelyet. A Vizsolytól délre lévő felhagyott kőfejtő napjainkban geológiai bemutatóhelyként működik. Az érdeklődők megtekinthetik a földtörténeti harmadkorban vulkáni folyamatok eredményeként kialakult riolittufát, amit a helyiek az építkezések alkalmával falazóanyagként vagy vakolásra és szigetelésre használtak.
A Hernád halakban gazdag, a közönséges fajok mellett olyan ritkaságok élnek itt, mint a gyors sodrású vizeket kedvelő őshonos halunk, a Petényi-márna, vagy az Európában csökkenő állományú, hazánkban még gyakori szivárványos ökle. Utóbbi halfaj érdekessége, hogy nősténye az ikráit hosszú tojócsöve segítségével kagylók belsejébe rakja. A vágó- és réticsík elsősorban iszapos aljzatú állóvizekben gyakori.
A vizes élőhelyekhez kötődő vízisikló mellett nagy tömegben él a területen a vöröshasú unka, jellegzetes hangú kórusait tavasszal többfelé hallhatjuk.
A gazdag táplálékbázist biztosító folyó, a partvonalat kísérő puhafás ligeterdő-maradványok sok madár számára nyújtanak fészkelőhelyet. A harkályfélék hangos dobolása, az énekesek folyamatos harsogása mellett alig hallható a jégmadár rövid, éles füttye. Áprilisban érkezik vissza afrikai telelőhelyéről a nyaktekercs, rejtőszíne miatt nehezen észrevehető, azonban nyávogó éneke nagyon jellegzetes.
Az apró termetű, vörösesbarna színű függőcinege ritkán kerül a szemünk elé, gyakran csak lágy hangzású „tszííü” hangja árulja el a jelenlétét. Zacskószerű fészkét a víz fölé lecsüngő ágvillára szövi, melynek anyagául fűz-nyár barkapehely, nád vagy gyékény buzogányszösz szolgál. Pókokat, levéltetveket és hangyákat egyaránt fogyaszt. A vidra vándorlása során fontos szerepet kapnak a kisebb-nagyobb csatornák, patakok és egyéb vízterek. Az itt élő halak, kétéltűek, rákok sok esetben kizárólagos táplálékforrást nyújtanak a faj számára.