Falkép
A monostor alapítólevele ugyan elveszett, de a Catalogus Ninvensis adatai alapján, mint a Csornai Prépostság filiája, 1234-ben már fennállt. Későbbi oklevelek arról is tudósítanak, hogy alapítója a Türje nemzetségbeli Dénes bán, aki előbb a szlavón báni, majd később a nádori méltóságot viselte. A nemzetség másik kimagasló személyisége Fülöp, aki 1248-tól a zágrábi püspök, majd 1262–1272 között esztergomi érsek Nem kizárt, hogy e világlátott, diplomáciai küldetéseket betöltő főpapnak is szerepe lehetett a nemzetség monostorának díszítésében.
1478-ban készült egy ritka típusú szentségtartó a főszentélyben, amelyet a 18. század 60-as éveiben a déli mellékhajó déli falába helyeztek át. Ekkor jelentős kifestés történt, és oltárokat is állíthattak, mert egy bizonytalan 18. századi forrás megemlíti, hogy a templom 16. századi kifosztásakor Hagymásyak elrabolták a főoltár csodatévő Szűzanya-képét. E jelentős belső díszítésre III. András prépost hosszú – 1465–1517 közötti – működési idején kerülhetett sor. Az 1532-es török hadjárat Türjét is érintette, de komolyabb pusztítást csak a protestáns hitre tért új kegyúri család tagjai végeztek. 1543–1547 között Berekszói Hagymásy Kristóf és Euszták több alkalommal is rátört a monostorra, sőt a templom északi oldalánál álló Szent Anna-kápolnát is leromboltatták, és annak anyagát szentgróti váruk építéséhez hordatták el. Az 1547-ben felgyújtott kolostor sorsában 1566-ban a templom is osztozott. Ekkor a prépost távollétében Kövesy Benedek sümegi várnagy kirabolta, majd felgyújtotta a templomot. Ezt követően Köves András veszprémi püspök – aki Sümeget is megerősíttette – birtokába vette Türjét, és a monostort castrummá alakíttatta. 1608-tól kerül az erődített monostor kommendátorok kezére, akik közül néhányan a 17. század második felében kísérletet tettek a templom eredeti funkciójának visszaállítására.
Közülük kiemelkedett a címhalmozó Folnay Ferenc (1644–1666), Prodinszky Mihály (1666–1669) és Dvornikivits Mihály (1679–1703), aki, miután váci püspökké nevezték ki, minden egyéb címéről lemondott, de Türjét megtartotta, mert a templom helyreállítására sok pénzt áldozott. 1655-től a Batthyány család a monostor kegyura. Lassú felvirágzására 1703 után került sor, mikor a premontrei rend magyarországi birtokainak visszaszerzése során Frantz von Schöllingen perneggi apát megszerezte Türjét is. 1721-től, Pintár Adalbert prépost idején Türje újra önálló prépostsággá lett, és ekkor épül fel a barokk kolostor a templomtól délre. 1742-ben újra egyesítik Csornával, és Nolbek Raffael prépost házgondnoka jelentős munkákat végeztet az épületegyüttesen. Középkori nyílásrendszerének átalakításával nyolc újabb barokk ablakot nyitnak a templomban, és elkészítik a jelenleg is látható padokat. 1757–67 között Schrábl Tádé prépost működése alatt nyerte el jelenlegi alakját és belső díszítését a templom. Ekkor épül a főszentély záradéka és a barokk Szent Anna-kápolna, s elkészülnek az oltárok és Dorffmaister István freskói is. Nagyobb belső felújításra Kuncz Adolf prépost megbízásából 1900-ban került sor. Ekkor Julius Kraus győri festő teljesen egészében átfestette Dorffmaister falképeit. 1920–22 között, Lux Kálmán tervei alapján, a tornyok barokk architektúráját eltávolították, és visszaállították az aszimmetrikus középkori nyílásrendszert
A templom történetének hosszú évszázadai alatt hét jelentős korszakban készültek festészeti alkotások. Közülük a második, a déli mellékhajó déli falán megfestett ábrázolja Szent László-legendáját. E ciklus a 18. század közepén elbontott mellékszentély diadalívétől indul, ahol keletről nyugatra haladva követik egymást a jelenetek. A képmezőt fekete, okker és vörös színű vonalazásból álló egyszerű keret veszi körül. E keretezés sajátos, mivel nagyméretű, háromkaréjos végződésű felszentelési kereszteket is festettek rá. Az első három jelenet szinte eggyé olvad: a kivonulás, az üldözés és a csatajelenet egy képpé sűrűsödik. A Váradot szimbolizáló soktornyú épület falai alatt lándzsával és íjjal felszerelt láncvértes katonák kísérik a fehér lovon vágtató, lovagi fegyverzetet viselő szent királyt. Előtte barna lovon menekül a lányt elrabló kun.
Kaftánt és kun süveget visel, oldalán hatalmas fekete tegez lóg. Az elrabolt lány a többi szereplőhöz képest aránytalanul kicsi. A kun íját megfeszíti, akárcsak az előtte szürke lovakon menekülő kun harcosok. A következő jelenet a többi ciklusban alig előforduló lerántási jelenet. Itt is szerepel a zárt sisakot viselő szent király és a lováról fejjel előre lezuhanó kun, akit a lány ránt magával. Az ezt követő két jelenet – mely a feltárt töredékek alapján a birkózás, illetve a kun megölése lehet – sajnos az 1741-ben megnagyobbított ablak, illetve az 1760 körül ide másodlagosan elhelyezett késő gótikus szentségtartó fülke beépítése miatt nagymértékben roncsolódott. Az utolsó jelenet a pihenés, ahol a fekvő ifjú király hajtja fejét a lány ölébe. Földre helyezett koronája fölötte látható. Szent László vállára omló hosszú haját simogatja a lány a bal kezével. Lászlót azért véljük ifjúnak, mivel nem visel szakállat, ez pedig az ismert legendaábrázolások között egyedülálló. Itt található még az a furcsa jelenség is, hogy a pihenő lovak a kép keretezésén kívül állnak. Kantárukat a Szent Lászlónak árnyat adó fa képkereten túlnyúló ágához kötötték ki. E freskótechnikában indított, de szekkóban befejezett falképek
Természeti érték
A Zala folyótól keletre, a Zalavári-hát szomszédságában, az Alsó-Zala-völgyben helyezkedik el Türje település. Az egykori bükkösök, gyertyános-tölgyesek nagy része eltűnt a területről, helyüket mezőgazdasági területek, szántók, gyümölcsösök vették át. A Zala folyó az ún. Türjei-kanyartól fordul dél felé, de nemcsak a folyásiránya változik meg, hanem az esése is csekélyebb lesz. A Zala és a medrét követő ligeterdők sok értékes fajnak nyújtanak élőhelyet. A folyótól távolodva láp- és sásrétek, gyepek és keményfás ligetek teszik változatossá a tájat.
A halak közül több védett faj megtalálható. A hengeres testű, magas hátú halványfoltú küllő mindössze tizenöt centiméterre nőhet. A mederfenéken kutatva elfogyasztja a növényi törmelékeket és az apró gerinctelen állatokat is. Védett fajunk, a szivárványos ökle szintén kistermetű hal, főleg lebegő algákat fogyaszt.
A tompa folyamkagyló a tiszta vizű folyókban, patakokban él, a szennyezések hatására számuk hazánkban megfogyatkozott, ezért törvényi oltalomban részesül. Főként síkvidéki vizekhez kötődő faj a vöröshasú unka, jelenlétére jellegzetes hangja utal. A márciustól aktív kétéltű nászidőszaka áprilisban indul és több hónapig tart. A dunai tarajos gőte a folyó mentén lévő vízállásokban, állandó vizű csatornákban egyaránt előfordul. Ragadozó életmódot folytat, szúnyog- és rovarlárvák, kisrákok, csigák szerepelnek az étlapján.
Álló- és folyóvizek gyakori fészkelő faja a vízityúk, melynek kifejlett példányai a sárga végű piros csőréről messziről felismerhetőek. Bugyborékoló hangjáról a nádasok takarásában lévő madár könnyen azonosítható. Kertek, parkok, fasorok, kultúrterületek harkályféléje a balkáni fakopáncs.
Hazánk legkisebb ragadozó emlőse az eurázsiai menyét. Élőhelyül cserjés, bokros erdei tisztásokat, ártéri ligeterdőket választ. Előfordul a füves területek szegélyzónájában, lucernaföldeken, kisebb vízfolyások mentén. Kotorékot nem készít, ürge, hörcsög, vakond járatait foglalja el.
