Falkép
A freskókat 1995-ben, a templom felújítása közben találták meg és tárták fel. Ugyancsak a diadalíven maradtak meg falképek, ez azonban arra utal, hogy eredetileg a szentély is festett volt.
A diadalív jobb (déli) pillérének bélletében egy koronás női szent alakja látható. Arcvonásai sajnos alig kivehetők már, de kék szemei és ajkának vonala még érzékelhető. Vele szemben, szintén vörös kerettel határolt, kék háttér előtt egy hasonló női szent lehetett. Attribútumaik hiányában személyüket nem tudjuk pontosan meghatározni.
A diadalív hajó felőli oldalának jobb (déli) felén a három magyar szent királyt festették meg. A legjobb állapotban Szent László alakja maradt meg. Barna haja és szakálla, valamint elhelyezkedése alapján biztosan róla van szó. Középen, a legfontosabb helyen István állt, akit legtöbbször ősz hajjal és szakállal ábrázoltak. Tőle jobbra Imre herceg van, akit hosszú hajáról és szakálltalan, ifjú arcáról lehet felismerni. István és László hosszú jogart, Imre valószínűleg tisztaságának jelképét, a liliomot tartotta kezében. A három magyar szent király együttes ábrázolásával találkozhatunk például Remetén és Huszton. A diadalív bal (északi) oldalán egy Pietà-kép van. A halott fiát ölében tartó Szűz Máriát sirató angyalok és két alak (talán a temetésnél segédkező Szent János apostol és Arimátiai József) vette körül.
A női szentek falképeit más technikával festették, mint a szent királyokét és a Pietát, tehát nem egyszerre készültek. Stílusuk alapján az előbbiek a 14–15. század fordulójára, a szent királyok és a Pietà pedig a 15. század elejére keltezhető.
Természeti érték
A közép-nyírségi Napkor lösszel és löszös homokkal fedett hordalékkúp-síkságon található. Eredetileg a terület jelentős része lefolyástalan, buckaközi nyírvízlapos volt, mely a környező talajvizek befogadójaként lápos élőhelyet tartott fenn. A település határában már csak nyomokban található meg az egykori természeti gazdagságra utaló környezet, azonban ezek a maradványterületek értékes növény- és állatvilágot rejtenek.
A hajdani vízjárta területek helyén fűz, nyár, éger hagyásfákkal, fasorokkal, facsoportokkal szegélyezett láp- és mocsárrétek fajgazdag közösségei élnek. A gyakori elöntések miatt tartós vízborítású fűzlápok és „lábas” égerek aljnövényzetében tömegesen tenyészik a tőzegpáfrány.
A legeltetett, helyenként kaszált rétek egyik legértékesebb faja a réti angyalgyökér. Jégkori maradványfaj, hazánkban kizárólag a Nyírségben él, de európai viszonylatban is ritka, veszélyeztetett faj.
A nagy tűzlepke hímjei könnyen felismerhetőek narancsvörös színű, feketén szegélyezett szárnyaik rikító színe alapján. A lepke élőhelyei az üde rétek, csatornapartok, ezek lecsapolása, kiszárítása a faj eltűnését eredményezi. A farkasalmalepke még gyakori faj, erdőszegélyekben, cserjések szélén, felhagyott területeken él, hernyója a farkasalma növényén fejlődik.
A rövidfüvű gyepterületek, rendszeresen használt legelők lakója a közönséges ürge. Tipikus élőhelyei a homokos vagy löszös gyepek. A nyírség számos pontján még nagy számban él, noha a hagyományos legeltetéses állattartás visszaszorulásával veszélybe kerültek életterei. Kiterjedt járatrendszere a földben akár több méter mélyen is húzódhat. Itt neveli kölykeit és alussza téli álmát. Túlnyomórészt magvakat, növényi részeket fogyaszt, néha rovarokat vagy földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit is megeszi.
Fasorokkal, facsoportokkal szabdalt legelőterületek fészkelő madara a búbosbanka. Nevét a fején lévő jellegzetes dísztollairól kapta, amit leszálláskor rövid ideig felmereszt. Öreg fák kikorhadt üregeiben, harkályok odvaiban fészkel.