Laskod

Falkép

Laskod református temploma téglából épült, egyhajós kialakítású és téglalap alaprajzú. Előcsarnoka a déli oldalon, a torony pedig a nyugati oldalon csatlakozik az épülethez. Ez utóbbi 1863-ban készült, a templom viszont sokkal korábbi – először 1438-ban említik a források, de a feltárt építészeti és művészeti részletek alapján a 13. század legvégén, esetleg a következő század legelején épülhetett. Átfogó kutatása és restaurálása az 1990-es évek közepén történt meg, ekkor emeltek egy üvegfalat a hajó nyugati oldalára, azzal a céllal, hogy a templomnak a középkori részleteit is hangsúlyozzák, amelyek addig nem voltak láthatóak.

Ugyancsak ennek az eredménye, hogy feltárták a falképeket, amelyek két különböző korszakban készültek, restaurálásukat Seres László végezte 1998–1999 között. A Szent László-legendának egyes jeleneteit ábrázoló falképek a korábbi, első réteghez tartoznak és töredékesek. A templom déli falának alsó sávjában látható jelenetek három mozzanatot örökítettek meg a legendából, és a 14. század első harmadában készültek. A jobbról balra haladó narratíva a következőkből áll: az üldözés – itt már csak a kun alakja látható, a birkózás – Szent László és a kun harca, valamint a lefejezés. A stílusból arra következtetnek, hogy az itt dolgozó mester valószínűleg szoros kapcsolatban volt azzal a műhellyel, amely Lónyán, Csarodán, Gelényben és Palágykomorócon festett falképeket. A technikai megoldásra jellemző, hogy nagyon vékony vakolatrétegre, szinte a téglafalra készítették el az ábrázolást, valamint a keretezést sem hangsúlyozták.

A Szent László legendájának jelenetei után egy Vir dolorum (Fájdalmak férfija) Krisztus-ábrázolás látható. Az északi falon már a később készült Szent György-ábrázolás és Utolsó ítélet jelenete kapott helyet, a déli falon pedig megjelenik még egy Szent Pál-ábrázolás is, amely szintén későbbi.

Természeti érték

Laskod a Közép-Nyírség szélén, homokbuckás, lankás környezetben fekvő település. A kiterjedt gyöngyvirágos és gyertyános tölgyesek, a buckahátak gyepei már a múlté. A régi korok élővilágáról így ír Szlabóczky Imre: „Ma már csak halvány sejtelmünk lehet arról, hogy mi volt itt addig, míg az ember nem vette el kenyerét eltűnt vizeink birodalma lakóinak”.

A lecsapolások, csatornázások jelentős mértékben megváltoztatták a tájat, azonban nyomokban még megfigyelhetjük a régi világ hírmondóit. A közelben található Daru-rét ennek a kornak az őrzője, egykori folyómederben elhelyezkedő buckaközi nyírvízlapos. Ezt a vidéket felhagyott, cserjésedő területek jellemzik, de kaszált, juhval vagy szarvasmarhával legeltetett üde réteket is láthatunk. A láprétek, fűzlápok kis foltokba szorultak vissza, a fokozottan védett réti angyalgyökér ezeken az élőhelyeken honos. Napjainkban, hazánkban csak a Nyírségben fordul elő, európai állománya is megritkult. Élőhelyét a kiszáradás, a lecsapolás, a beszántások és az erdőtelepítések veszélyeztetik leginkább. A mocsárrétek ritka növénye a kisfészkű aszat, Kárpát-medencei bennszülött faj. Környezetének változásaira érzékenyen reagál, tartós vízborítás vagy szárazság esetén teljesen eltűnhet a területről. Május–június hónapokban bontja kékeslila virágait a mocsári lednek, ez a különleges növény a vízrendezések következtében több helyről eltűnt.

A vízállásos területek, tocsogók, állandó vizű csatornák terített asztalt kínálnak a közeli zárt erdőkben fészkelő fekete gólya számára. Fehér rokonától eltérően kerüli az ember közelségét, fészkét háborítatlan erdők magas fáira helyezi. Főként hallal, békával táplálkozik, de elfogyasztja a gyíkokat, sőt kisemlősöket is. Ha az éves csapadékmennyiség megfelelő, akkor a vizenyős réteken, üde legelőkön vonuláskor nagyszámú vízi- és parti madár táplálkozik. Amennyiben ezek a vizek tartósnak bizonyulnak, akkor piroslábú cankó, sárszalonka és bíbic fészkelhet és táplálkozhat rajtuk. Természetes vagy mesterséges állóvizek nádszegélyében, holtágak parti vegetációjában rendszeresen költ a barna rétihéja. Látványos nászrepülése után nádszálakból építi fészkét, melynek átmérője közel egy méter. Vékony, hosszú szárnyaival jól manőverezik, ezért a vízfelszínen mozgó vízimadarakon kívül emlősöket, hüllőket is zsákmányul ejt.

Elérhetőség
Szállásfoglalás

Szállást keresel Laskod közelében? Az alábbi gombra kattintva perceken belül megtalálhatod a neked megfelelő szálláshelyet.

Megosztás