Falkép
A 13–14. században épült templomnak csupán a hajója maradt meg egy nagymérvű 15–16. századi átépítés után. Hajójának évszámmal datált freskói e két építési periódus között, 1419-ben készültek. A templom szász hatást mutató megerősítése, szuroköntős, lőréses felmagasítása, négy saroktornyos erődfalának kiépítése a 16–17. század fordulójára tehető. Jelenlegi fedélszéke a Basta-féle pusztítást követően, 1606 után készült. Itt található Cseffei Benedek 1578-as, illetve Petky Mihály 1582-as reneszánsz sírköve. Hajójának északi falán felirat örökíti meg a templom 1640. évi renoválását. 1726-ban új karzatot építettek a nyugati oldalon, majd 1760-ban a templom zsindelyfedését cserélték cserépre. Déli és nyugati portikusa 1781-ben épülhetett. Diadalívét díszítő stukkói a 18. század végére datálhatók. Jelenlegi, kékre mázolt berendezési tárgyainak zöme is a 18. század végén készült.
Falképei egy nagyobb belső felújítás idején, 1887-ben kerültek felszínre. Ezeket is Huszka József tárta fel. Több periódusban festett freskóiból a legkorábbiak a hajó északi falán, Szent László-legendája alatt maradtak fenn. A legkésőbbieket viszont Huszka József a szentélyben tárta fel, viszont ezeket a nehezen értelmezhető al secco töredékeket később visszameszelték. Hajójának külső déli falán is maradtak fenn olyan kerettöredékek, melyek alapján nagyobb felületű figurális ábrázolások egykori létét feltételezhetjük. 1419-ben keletkezett, nagy, összefüggő felületen, jó állapotban fennmaradt kifestéséből a déli fal püspökszenteket, Szent Mihályt és Szent Pál megtérését ábrázolja. E mű késő középkori falképfestészetünk egyik legjelentősebb alkotása, melyből az északi falon látható Szent László legendája. Késő gótikus hálóboltozatának építésekor ugyan sérült a freskó, de ez mégsem számottevő, összes jelenete ma is beazonosítható.
A Huszka-féle feltáráskor a karzat feletti kivonulási jelenetet még nem találták meg, ezt a Pál Péter vezette restaurátorcsoport tárta fel kb. tíz évvel ezelőtt. Esztétikai helyreállításuk 2016 késő őszén fejeződött be, így ma eredeti pompájában tanulmányozható az impozáns műalkotás. Szinte az összes „klasszikus” jelenet megtalálható a ciklusban: Különleges kivonulási jelenettel kezdődik, legnagyobb kompozíciós elem az üldözés, ezt követi a birkózás, a kun megölése és a pihenés. Jellegzetes festői megoldásai, karakteres figurái, lóábrázolásai, a háttérben alkalmazott szabályosan ismétlődő ornamentális elemek stb. miatt egyértelműen megállapítható, hogy e ciklust is ugyanaz a mester, illetve műhely alkotta, aki Csíkmenaságon és Csíkszentmártonban dolgozott. A legenda után, egy külön keretezett képmezőben a diadalívhez közel eső részen még három álló szent alakja maradt fenn. Közülük viszont csupán Remete Szent Antal azonosítható.
Ugyanitt, de a képszalag másik végén a karzat által nagyrészt elfedve a 10 000 vértanú halálának egy kisebb töredéke maradt ránk, melyet korábban tévesen sírbatételként azonosítottak. Hasonló ábrázolást a felsőboldogfalvi templomban ismerünk, melynek freskói sok rokon vonást mutatnak a Derzsen is dolgozó műhely alkotásaival. Eredeti helyükön megőrződött falképei mellett két kisebb, arcokat ábrázoló részlet Budapestre, a Magyar Nemzeti Galériában került.
Legenda
A Szent László-legenda leginkább művészi hatású falképciklusa az udvarhelyszéki Székelyderzs unitárius templomában látható. Az 1419-ben festett freskó néprajzi szempontból is figyelmet érdemel, ugyanis számos olyan jelenetet/motívumot tartalmaz, amely csak a folklór-analógiák ismeretében érthető. Az a történet, amely a Szent László kerlési kalandját megörökítő falképsorozatban testesül meg, olyan hagyománykomplexum, amely három epikai szintet foglal magába: meghatározza egy mitikus réteg, amely szerint a világosság és a sötétség harca került ábrázolásra, részét képezi továbbá egy archaikus, hősepikai szint, amelyben a legtöbb honfoglalás előtti motívum, kereszténység előtti emlék fennmaradt, és végül mindehhez társul e művészi alkotás legújabb rétege: az országvédő hős története. A székelyderzsi Szent László-legenda művészi erejét a realisztikus ábrázolásmód teszi még hitelesebbé. László Gyula mutatta ki, hogy például a kun tegezének az ábrázolása a 15. századi tárgyi kultúra (fegyverzet) olyan pontos megjelenítése, amelyre csak egy azt jól ismerő mester lehetett képes. A falképciklus folklórmotívumai közül a Székelyderzsen alkotó festő többet is beemelt a jelenetbe: a mód, hogy a mitikus ellenség csakis egyetlen ponton, a lábinán sebezhető meg, a démonikus voltát jelző füst, illetve tűzfújás motívuma, és végül a ciklus végi pihenés jelenete, amelyben – akárcsak egyes régi stílusú népballadáinkban – a honfoglalás előtti hősénekek szerelmi szimbolikája („fejbenézés”) és az énekvégi hősi álom motívuma jelenik meg.
Székelyderzs azon kevés székelyföldi település közé tartozik, ahol a falképciklus keretében ábrázolt lányszabadítás története bekerült a helyi szájhagyományba is, ugyanis több szövegváltozatát is feljegyezték – igaz, csak a freskók 19. század végi feltárását követően. Azonban hogy a falu népének unitáriussá válásával a Szent Lászlóval kapcsolatos népköltészeti hagyományok is tovább éltek, arra a székelyderzsi Lászlóhegye/Szent László hegye határrész figyelmeztet, valamint az a mondafoszlány, miszerint e magaslat arról kapta a nevét, hogy amikor Szent László e vidéken járt, onnan érkezett be a községbe.
Székelyderzs környékén esett szerelembe három szép tündérlány. Az idősebbikről kapta nevét a Klára-kútja, a második lány pedig Dálya falu névadója. A legfiatalabb tündért Ramocsának hívták: léptei nyomában ramocsavirágok nőttek. A legenda Székelyderzs legfontosabb természeti kincsét őrzi, amely meghatározó turisztikai látványossága a falunak. A Derzs határában lévő Ramocsa-dombról van szó, amely kiemelkedően fontos élőhelye egy őshonos cserjének, a henye boroszlánnak (Daphne cneorum). A ramocsavirág néven is ismert örökzöld elfekvő szárral és fényes, sötétzöld, tojásdad alakú levelekkel rendelkezik. Április közepén nyíló ciklámenpirosas-rózsaszínes fejecskevirágzata az orgonára emlékeztet, illata is hasonló. Színes virágait a csészelevelek képezik, a szirmai visszafejlődtek. A faj az országos vörös listán szerepel.
A legenda szerint a tündérek, mielőtt szerelembe estek, bejárták egész Erdélyt. Talán nekik is köszönhetjük a páratlan erdélyi tájakat. Az Európában ritkaságnak számító, öreg fákkal meg pocsolyákkal tarkított kaszálók és legelők a hagyományosan gazdálkodó emberek keze munkáját dicsérik. A kisléptékű, mozaikos gazdálkodásnak köszönhetően magas diverzitású vadvirágos rétek jöttek létre. A 12. századtól használatos fás legelőket változatos szerepükért és szépségükért értékelik az itt élő emberek. A legelőkön itt-ott elhelyezkedő öreg fák árnyékot meg táplálékot biztosítanak az állatoknak és embereknek egyaránt. A már korhadófélben levő fák számos rovarnak nyújtanak otthont. A kis tócsákat, pocsolyákat a bikák és bivalyok tartják fenn, melyekben védett béka- és gőtefajok élnek. Ilyen gazdag, változatos fajkészlettel rendelkező fás legelőket Európa-szinten már csak itt találhatunk meg. Ezeket a tündérmesékbe illő, ember és természet harmóniáját képviselő tájakat védi a Derzstől néhány kilométerre kezdődő Segesvár–Nagy-Küküllő Natura 2000-es élőhelyvédelmi terület.