Nagyváradi székesegyház

A 18. században újjászülető Váradon a katolikus püspökség szinte a kezdetektől a székesegyház, a püspöki palota, a szeminárium és a kanonoki házak alkotta együttes létrehozásában gondolkodott. A székesegyház építésének elkezdése Forgách Pál püspök (1747–1757) nevéhez fűződik, aki a tervek elkészítésére Franz Anton Hillebrandt fiatal bécsi építészt kérte fel. Az alapok kiásása még 1751-ben megkezdődött. Ez időben már olasz kőművesek is érkeztek Giovanni Battista Ricca vezetésével.

Ricca átalakította Hillebrandt terveit, és vezetése alatt 1752. október végéig az alapfalak már a föld színéig emelkedtek, 1753-ban pedig az ablakok alsó párkányáig. 1756-ban a püspök felszentelte az ideiglenes székesegyházat. A lendületes építést két esemény, az építész Ricca 1756-ban bekövetkezett halála, valamint Forgách püspök váci püspökké történt kinevezése gátolta meg. Az 1759-ben kinevezett Patachich Ádám nagyszabású építkezései elsősorban a főúri rezidencia kialakítását célozták, ezért a székesegyház háttérbe szorult. Egy 1759-es jelentés szerint az utolsó évtized alatt Johann Michael Neumann felügyelete alatt teljesen beboltozták a templomot, a főhajó, a kereszthajók, a szentély csehboltozása s a félgömbszerű szentélyzáródás, a tető alá süllyesztett kupola is elkészült, hasonlóan a sekrestyék, valamint a föléje épített helyiségek, a nyolc oldalkápolna és a föléjük épített nyolc oratórium. Végül a templom ünnepélyes felavatására csak 1780. június 25-én került sor. Kollonitz László erdélyi püspök szentelte fel, akit ugyanezen a napon Mária Terézia váradi püspöknek nevezett ki. A székesegyház hatalmas mérete ellenére sem tartozik a legszebb 18. századi barokk templomok közé, aminek két fő oka a stílusegység hiánya és a helytelen arányok: a templom tömegéhez képest túl alacsonyak a tornyok. Az épület egyik legnagyobb művészi értéke a Krisztus Urunk mennyei diadalát megjelenítő, Johann Nepomuk Schöpf által készített kupolafreskó. 1878-ig ez volt a templom egyetlen festménye, ekkor Storno Ferenc majdnem teljes felületében kifestette. Vinzenz Fischer főoltára, valamint a kereszthajó két nagy mellékoltára 1777-től készült, a déli a váradi székesegyház felépítésére fogadalmat tevő Szent Lászlót ábrázolja. A mellékhajókban további négy-négy oltár található, melyek 1785-ig készültek el: olajképeik a Szent Keresztet, Szent Mihály arkangyalt, Szent Pál és Szent Péter búcsúzását jelenítik meg, továbbá Nepomuki Szent Jánost, Szent Istvánt, Szent Borbálát, Szent János apostolt és a Szentháromságot. Az utóbbi öt Johann Ignaz Cimbal alkotása.

A székesegyház régészeti kutatása Erdély középkora megismerésének egyik legfontosabb kihívása. A régészek, akik a várkomplexum felújítása alatt itt átfogó kutatást végeztek, Emődi Tamás, Mihálka Nándor, Porsztner Kitti voltak.

2015-ben, az átfogó feltárások a vár felújítását segítették elő, a cél a székesegyház még a 20. század elejéről létező alaprajzának kibővítése, pontosítása volt.  Feltárták az északi kápolnasor nyomait, valamint a Vitéz János püspök által újjáépített északi tornyot is. A szentély kutatása során előkerült egy Árpád-kori sír, S hajkarikával. Ugyanakkor felfedezték a székesegyház déli homlokzatát is, melyet több helyen, az idők során teljesen kitermeltek. Ezen az oldalon hiányzott a kápolnasor, viszont több olyan melléképület maradványa került elő, melyek nem voltak szervesen hozzáépítve a székesegyházhoz.

A kutatások szerint az északi és a déli homlokzatfal egyértelműen román kori, ezeket tovább használják a gótikában, amikor a templom három ízben átépül. Utoljára a szentélyt alakítják át a 15. század elején.

Elérhetőség
Szállásfoglalás

Szállást keresel Nagyváradi székesegyház közelében? Az alábbi gombra kattintva perceken belül megtalálhatod a neked megfelelő szálláshelyet.

Megosztás