Nyitrakoros község Nyitrától negyven kilométerre északra fekszik, és jelenleg Szlovákiához tartozik. A település egykori kegyurai, a Berényi-család a Lipovnok-nemzettségből származott, és a 13. század második felétől követhető nyomon. Nyitrakoros templomát elsőként az 1332–1337-es pápai tizedjegyzék említi. A 14. századtól kezdve a falut két részre osztották, Felső- és Alsókorosra. Ennek megfelelően Nyitrakoroson a középkor folyamán két templom állt. A jelenlegi templom eredetileg Szent Miklós, az elpusztult, és kevésbé jelentékeny második templom pedig Szűz Mária tiszteletére volt felszentelve. Idővel a fennálló templom átvette Szűz Mária patrocíniumát.
Falkép
A koraújkori és újkori átépítések ellenére az épület nagyrészt megőrizte az eredeti román-kori templommagot. Külön kuriózum, hogy a lévnai Szent István-templom mellett, Nyitrakoros a Nyitra-vidék egyetlen téglából épült középkori temploma. Az egyszerű, egyhajós épület félköríves lezárású keleti apszisban végződik. Az letisztult térkezelésű homlokzaton számos egyszerű, de elegáns díszítő- és tértagoló elem maradt fenn. Közülük több figyelemreméltó részletet, így a hajó oldalfalán körbefutó félköríves párkányt a legutóbbi restaurátori kutatás tárta fel. A szentély külső homlokzatát lizénák tagolták. A nyugati homlokzaton búzakalászt idéző, ún. opus spicatum (halszálkás falazás) figyelhető meg. Az épület eredeti főbejárata, a román-kori nyugati kapuzat nem maradt fenn, viszont a töredékeire a legújabb restaurátori kutatás derített fény. A templom nyugati homlokzatán két impozáns torony emelkedik. A déli toronyban keskeny csigalépcső vezet fel a jelenlegi padlástérbe, amely a barokk boltozat fölött húzódik. Ennek nyugati részén három félköríves nyílás jelzi az egykori kegyúri karzatot. Václav Mencl a nyitrakorosi templom felépültét a 12. század második fele és a 13. század eleje közötti periódusra datálta. A masszív, kéttornyos épület térkezelése alapján valóban a 12. században épülhetett a Korosi család nemzetségi monostortemplomaként. A templomot többször átalakították a késő középkor és a kora újkor folyamán, amelyek során az épület új, barokk boltozatot kapott és oldalkápolnákkal bővült.
A nyitrakorosi templom művészettörténeti jelentőségére már a 20. század elején felfigyeltek a kutatók, részben a fennmaradt két középkori Szent Miklós-falképnek köszönhetően. Létezésükre elsőként a Gerecze Péter által összeállított 1905-1906-os műemléki összeírás hívta fel a figyelmet, amely beszámolt a Gróh István által készített két akvarellről is, amelyeket jelenleg a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Tervtára őriz. A falképek részletes elemzése és kutatástörténete Ilkó Krisztina Nyitra-vidéki falképfestészet a középkorban (2019) című munkájában olvasható.
A templom falképeinek nagyrésze a mai padlástérben látható. Az itt fennmaradt freskók egyetlen összefüggő réteghez tartoznak. Az apsziskonchát egy Maiestas Domini ábrázolás díszítette, amelyből sajnos csak fragmentumok maradtak ránk. A részben beomlott diadalív bélletét próféta-mellképek díszítették. A diadalív nyugati falának mindkét oldalán Szent Miklós került megfestésre. A szent mindkét esetben baldachinra emlékeztető architekturális elem alatt áll, kilétét pedig felirat azonosítja. Az északi rész szuggesztív ábrázolásán Szent Miklós mereven a nézővel szembe fordulva áll, egyik kezét áldásra emelve, a másikban pedig a püspöki pásztorbotot tartva. Átellenben, a diadalív déli oldalán Szent Miklós életének egyik legismertebb momentuma látható, amint a püspökszent pénzzel teli erszényt nyújt a három leány felé. A két Szent Miklós-ábrázolás alatt két további szent alakját tárta fel a legújabb falkép-restaurátori kutatás. Minkettő Miklóséhoz hasonló, baldachinszerű architektúrában áll. Az északi oldalon álló püspökszent a maiusculás felirat alapján Szent Szaniszlóval, a déli oldalon látható, virágkoszorút viselő női szent pedig Szent Dorottyával azonosítható. Szent Dorottyától közvetlenül jobbra, a hajó déli oldalfalán egy térdelő alakot tárt fel a restaurátori kutatás, aki feltehetően a donátor. Stílusuk alapján a padlástér freskói egyazon réteghez sorolhatók. A diadalív nyugati falára festett szentek statikus beállítása és bizantinizáló formakincse a duecento művészetét idézi. Különösen Szent Miklós alakjánál szembetűnő a festő tehetsége, aki pszichológiai mélységgel ruházta fel a síkszerű, erős kontúrokkal megfestett arcot. Az erősen kontúrvonalakkal megfestett, dinamikus megformálásmód 13–14. század fordulójára datálja a padlástér falképegyüttesét.
A jelenlegi templomtérben szintén új falképek kerültek elő. A szentélyben egy Keresztrefeszítés-jelenet fragmentumai váltak láthatóvá egy, a padlás falképeinél korábbi rétegből. Ezt részben átfedi egy következő réteg, amelynek csak az alárajza maradt fenn. Ezen álló szentek, valószínűleg apostolok vehetők ki. A hajóban két, különböző rétegből maradtak fenn falképek. A déli oldalfal felső részén egy királyalak került elő. A gyors ecsetvonásokkal megfestett, nyúlánk alak feltehetően a 15. század elejéről származik.
Az újonnan előkerült fragmentumok közül a legjelentősebb egyértelműen a hajó északi oldalán felfedezett monumentális Szent László-ciklus. A freskó egy 14. századi réteghez tartozik, amely azonban elkülönítendő a padlástér képeitől. A nyitrakorosi falkép tovább gazdagítja az elmúlt évek gazdag Szent László-freskó felfedezéseit. Hasonló figyelemreméltó példa ezek között szintén Szlovákia területéről a szlatvini Szűz Mária-templom, ahol a diadalív bélletének önálló Szent László-figuráján túlmenően a szondázás egy Szent László-ciklus jelenlétét bizonyította a jelenlegi padlástérben. Az 1068-ban a kunokon aratott kerlési diadalt feldolgozó képsorozat rendkívüli népszerűségre tett szert a magyar királyság plébániatemplomainak középkori falképdíszítésében. A fennmaradt Szent László-ciklusok azt bizonyítják, hogy a téma Károly Róbert 1308-as koronázását követően jelent csak meg, az Anjou-kortól fogva azonban gyorsan elterjedtté vált a monumentális festészetben. Az egyik legkorábbi fennmaradt Szent László-ciklus szintén a felvidéken, a kakaslomnici Szent Katalin-templomban látható. A freskó stiláris szempontból közel áll a szepeshelyi falképhez, amely segítségével 1317 körülre datálható. A képciklus szokatlan pozícióban, a sekrestye északi falán látható, és mindössze három jelenetre redukált: a lovas ütközet Szent Lászlóval és a kun vitézzel, Szent László párbaja a kun vitézzel, illetve a kun lefejezése. A türjei volt prépostsági templom nemrég előkerült, 1320–1330 körülre datálható példája azonban azt mutatja, hogy jóval hosszabb, akár öt vagy több jelenetből felépülő ciklusok előfordultak már a kakaslomnici freskóval egyidőben. A felvidéki emlékek többsége ugyancsak a téma hosszabb adaptációit képviseli. Különösen karakterisztikusak a gömöri freskóciklusok, például Karaszkó vagy Rimabánya, amelyek a hajó északi falát szinte teljes egészében kitöltik, sokalakos, dinamikus jeleneteken mesélve el a váradi leányrablást. A nyitrakorosi falkép a három megtalált részlet alapján hasonló, több jelenetet tartalmazó ciklus lehet. A szondázás során három részletet sikerült feltárni, amelyek az északi oldalfal román-kori hat ablakából az első négy alatt húzódnak. A képciklus nyugat-keleti irányban haladt, és felülről sötét alapon vörös színnel festett tört szalagmotívum keretezte.
Az első részben feltárt jelenet Szent László és katonái csatába vonuló csoportját mutatja. A kompozíció jobb felső része elpusztult egy kora újkori ablak miatt. László szinte teljes testét beborító páncélinget, illetve fölötte zöld-vörös tunikát visel. Bár egyes falképek csak tunikában, vagy teljes páncélban ábrázolják a királyt, a nyitrakorosihoz hasonló öltözet viszonylag gyakori megoldás volt, amely többek között a kakaslomnici, türjei, vagy gelencei freskókon is előfordul. A királyszent nyitott, liliomos koronája az Anjou-korra jellemző, így például a kakaslomnici freskóra emlékeztet. A nyitrakorosi falkép sajátos megoldása, hogy László színe a vörös: ezzel lett megfestve a koronája, a pajzsa, tunikája, illetve a nyereg alátéte is. Szőke, rövid szakállas fejtípusa és szürke lova a falképciklus tradícionális ikonográfiáját követi. A király jobb kezében hosszú dárdáját tartja, baljával pedig a vörös-fehér pajzsot, amelybe több nyílvessző is belefúródott. Mögötte négy szürke és barna ló vágtató alakja vehető ki, a lovasokat azonban sajnos kitakarja a barokk pilaszter. Rájuk szintén nyílvesszők záporoznak a képen.
Keletre haladva a következő feltárt részlet a nyilazó kun vitézt mutatja. Tőle balra egy szürke lovon vágtató és páncélt viselő katona tűnik fel. A nyilazó kun gyakran az első, monumentális csata-jelenet jobb oldalán tűnik fel. Időnként azonban, például Sepsikilyén egy különálló, második jelenet is helyet kap, amelyen László dárdájával a nyilazó kun vitézre támad. A falkép teljes kibontása után fog csak világossá válni, hogy Nyitrakoroson melyik esetről van szó. A harmadik kutatóablak Szent László és a kun vitéz párbajának egy részletét tárta fel. Sajnos a vetélkedésüket egy barokk pilaszter takarja ki. Fennmaradt azonban a kun vitéztől megmentett leány, Ladiva alakja, aki Szent Lászlót segíti a viadalban. A hosszú, szőke hajú lány vörös ruhát visel, zöld színű ujjakkal. Fejét vörös virágkoszorú díszíti. Kezében fegyvert, valószínűleg egy bárdot tart. Ladiva általában két egymást követő jeleneten tűnik fel hasonló pozícióban, amelyek azután szerepelnek, hogy Szent László tanácsát megfogadva az elrabolt leány lerántotta a lóról a kun harcost. Mindkét jelenet állandó szereplője a felvidéki ciklusoknak, előfordulnak már Kakaslomnicon, de olyan későbbi példákon is, mint Rimabánya vagy Pónik. A kettő közül az első jeleneten a kun vitéz és László viadala kerül megjelenítésre, amint Ladiva egy bárddal a kun lábáva vág, ezzel segítve a királyt. A másik képen Szent László a legyőzött kun vitézt tartja, mialatt Ladiva lefejezi. A nyitrakorosi freskón a leány pozíciója, testtartása és a bárd azt jelzik, hogy az első jelenetről lehet szó. A figura beállításának szoros analógiái láthatók többek között Kakaslomnic, Gelence, és Homoródkarácsonyfalva freskóin.
Szent László elegáns, könnyed alakja eltérő irányvonalat képvisel a padlástér archaizáló, bizáncias freskóitól. Amint arról már szó volt, olyan karakterisztikus részletek, mint a nyitott liliomos korona a 14. század első feléből származó falképekkel rokonítják a freskót, főként Kakaslomniccal. A szimmetrikus, kissé ovális arc, a kiegyensúlyozott beállítás, illetve olyan finom, munkaigényes részletek, mint a páncéling aprólékos megfestése jó képességű műhelyre utalnak. A festő nagy kedvvel ábrázolt különböző textúrájú és anyagú felületeket, további szépen kivitelezett részletek közé tartozik a pettyekkel díszített szürke ló szőre, vagy Szent László élénk színű ruházata. Szoros analógiák hiányában azonban nem könnyű a műhely lokalizálása, illetve a freskó pontos datálásának eldöntése. A finoman modellált, szimmetrikus arc, és a kerek szemöldökív a freskó 14. századra való datálását javasolják. A mozgás lendületes érzékeltetése azonban túlmutat a század legelejének művészeti törekvésein. Mindezek tükrében valószínű, hogy a padlástérben fennmaradt képeknél valamivel később, feltehetően a 14. század közepén készült el a monumentális ciklus.
Amint arra Kerny Terézia, Ivan Gerát, Jékely Zsombor és mások rámutattak, a Szent László-ciklus a lovagi ideál diadalát mutatta be, elterjedése pedig szorosan összefüggött a település kegyurának reprezentációs igényeivel. A nyitrakorosi falkép a hajó északi falának középső sávját töltötte ki, és pozíciójánál fogva jól látható volt a kegyúri karzatból. A Szent László-ciklus megrendelése a Korosi-család mecenatúrájához kapcsolható, amely több, különböző falképréteg megszületését eredményezte a nyitrakorosi templomban. A Szent László-ciklus beillesztése a templom falképprogramjába egyben modernizálta azt, kiegészítve a grandiózus, de egy korábbi éra művészeti ambícióit tükröző freskókat a diadalíven és a szentélyben. Szent László par excellence lovagszentként tökéletes példaképként szolgálhatott a nyitrakorosi templom kegyurának. A Korosi család a középnemesi réteghez tartozott, amelyből a Szent László-falképek fő megrendelői kerültek elő. Bár a család nem játszott igazán jelentős politikai szerepet a királyi udvarban, egyes tagjai nem lebecsülendő karriert futottak be, így például Korosi Egyedet 1335-ben nádorként említi egy oklevél.
A szerencsés felfedezés után a nyitrakorosi Szent László-ciklus kibontása az elkövetkezendő évek feladata lesz. A megtalált részletek alapján a nagy kiterjedésű, kvalitásos freskó értékes adaléka lesz az eddig ismert korpusznak. A nyitrakorosi falkép fő jelentőségét szolgáltatja továbbá, hogy rámutat a Szent László-ciklusok még szélesebb körben való elterjedésére, mint azt az eddigi kutatás feltételezte. Noha Gömörrel vagy a Szepességgel összehasonlítva a Nyitra-vidékről csak kevés késő-középkori freskó maradt ránk, a régió több, jelentős példát szolgáltat a későközépkori lovagi kultúra reprezentációjára és mecenatúrájára. A porubai Szent Miklós-templom 15. század elejéről származó elegáns, nyúlánk sárkányölő Szent Györgye a Szent László-ciklusokhoz hasonló tökéletes lovagi mintaképet állít a néző elé. További figyelemreméltó emlék a zselízi Szent Jakab-templom freskója 1388 körülről, amely a helyi kegyúr, Becsei Vesszős György lovag hálát jeleníti meg, az ördög és a mennyei erők György lovag lekéért folytatott vetélkedése közben. Az ezeknél jóval nagyobb kiterjedésű nyitrakorosi Szent László-ciklus teljes feltárása után minden bizonnyal a Nyitra-vidék lovagi kultúrához kapcsolódó egyik legmonumentálisabb emléke lesz.