A település első írásos említése 1243-ból származik, melyben kiderül, hogy Kövit és a nem messze fekvő Lice (Licince) települést kiírták Gömör (Gemer) várának birtokai közül, és az Ákos nembeli Máté fiainak, (Szár) Detrének és Fülöpnek adományozták. Ez alapján feltételezhetjük, hogy a település kialakulása a XII. század második felére tehető, mivel korábbi forrásunk nincs az adott területről.
A fent említett 1243-as forrás tartalmazza a határjárást, mely szerint abban az időben Kövi az egyetlen olyan település volt a vármegyében, amelynek határában több kisebb bányásztelep is állt. A határjárás szerint Kövi a XIII. században nyugaton a Zách nemzetség birtokaival, Süvétével (Šivetice) és Kisperlásszal (Prihradzany), délkeleten Lice település északnyugati határával, délnyugaton pedig Szkáros (Skerešovo) településsel volt határos. Az északi határa egészen a Keleti-Turóc forrásáig húzódik Ratkóbisztra (Ratkovské Bystré) és Nagyrőce (Revúca) település határait érintve. Kövi egy kiterjedtebb birtoktestet foglalt magába, így a korai településhez tartoztak a mai Szirk (Sirk), Gömörrákos (Rákoš), Nandrás (Nandraž), Turcsok (Turčok) települések. Egy ilyen szerteágazó határ már a XII. században kialakulhatott, de elképzelhető, hogy már korábban jelentőséggel bírt az adott terület. A település határai kelet felé mélyen a Rőcei-hegységbe nyúlnak, melyről egy 1321-es, Murány várának területeit felsoroló határjárás tájékoztat.
A település kiterjedt határa arra enged következtetni, hogy központi funkcióval bírt az újonnan alakult, (Szár) Detrének és testvérének, Fülöpnek tulajdonított birtoktestben. E nagy kiterjedésű terület északnyugati részét Kövi uradalmai képezték, amelyek egészen a Rőcei-hegységig, a karszt délnyugati részéig húzódtak. A település kiemelt helyzetéről egy 1273-as forrásból szerezhetünk tudomást, melyből sokat megtudhatunk nemcsak a település korai időszakáról, de a betelepítések történetéről is, amelyek már a XIII. századtól fontos szerepet játszottak a település fejlődésében. Az oklevélből megtudjuk, hogy (Szár) Detre az adott évben Kövi területére idegen telepeseket hívott be, akik a földesúrtól a sikeres betelepülésért cserébe kiemelkedő jogokat kaptak. A terület későbbi betelepítőjének és a település bírájának, Herbordnak a nevéből kiindulva feltételezhetjük, hogy az új telepesek németek voltak, akik minden létrejött telepért 50 hold szántót kaptak a hozzá járó legelőkkel és erdőkkel. Az oklevélből ezen felül kiderül, hogy Detre célja az volt, hogy minél jobban kihasználja birtokai délnyugati részeit, a mezőgazdasági tevékenységre helyezve a hangsúlyt. Az új telepesek jogai és kötelezettségei között szerepelt, hogy minden településnek be kell szolgáltatni a földbirtokos számára az éves egyházi adó 1/8-át, így az új telepesek a földesúrtól lehetőséget kaptak a saját templom építésére és saját pap választására. Az utóbbi kiváltság mutat rá arra, hogy az említett rendeletek nem csak Kövit érintették, hanem minden, határában újonnan létrejött kis települést is. Nem egészen 50 évvel később Kövitől északra a mai Gömörrákos településen kívül egy másik falu, Nandrás is létrejött. Új településnek számított a területen Vigne falu is, amely Ila Bálint szerint a mai Lévárt (Leváre) település területén volt és Kövitől és Deresktől (Držkovce) délre terült el. A település nevének etimológiája alapján, mely minden bizonnyal a szláv vyhňa szóból (kovácsműhely tűzhelye) ered, feltételezhető, hogy inkább a bányászati tevékenységgel foglalkozó települések egyike lehet, így Kövitől északnyugatra terülhetett el. Erre a területre, pontosabban Turcsok település birtokai közé sorolja a falut Richard Marsina, 1994-ben írott művében.
Minden bizonnyal a kiemelt betelepítési intézkedéseknek és az egyre javuló gazdasági helyzetnek köszönhetően került sor a település korábbi templomának átépítésére. A korai templom építésére vélhetőleg 1273 előtt került sor.
(Szár) Detre éppen abban az időben hívta be az új telepeseket uradalmának nyugati részére, amikor a Kövivel északon szomszédos területek, Jolsva és Murány várának ura Miklós országbíró lett (1271), ezzel egyidejűleg pedig Detre elveszítette a harcot Süvéte és Perlász területeiért Jób pécsi püspökkel szemben. Valószínűleg ez volt az oka később annak, hogy a Keleti-Turóc völgye felé bővítette birtokait, északnyugatra pedig, nem messze Kövitől, Rákos határában kezdte építeni a várát, így erősítve a terület jelentőségét kiterjedt birtokainak központjában. Annak ellenére, hogy a korai időszakban a település mennyi kiváltságot kapott Detrétől, később mégsem emelkedett városi rangra.
Későbbi írásos említések alapján egyértelmű, hogy (Szár) Detre és utódai északnyugati területeinek központja Kövi település volt. 1318-1320 között Detre unokái szétosztották a Sajó, Murány és Turóc mentén elterülő birtokaikat, ebből Kövi és a hozzá tartozó területek, Kövi vára, Gömörrákos, Nandrás és Vigne először Bebek Domokos, majd testvére, Bebek Miklós kezébe kerültek, két évvel később pedig Csetneki Jánosé és Péteré lettek.
A településhez kapcsolódó birtokviszonyokat tárgyaló másik forrás egy 1346-os dokumentum, amely Csetneki János és Péter birtokainak pontos elosztásáról beszél. A dokumentum szerint Kövi várának és az azt övező településeknek egyedüli tulajdonosa a későbbiekben Csetneki János lett. Péter a Csetnek és a Sajó folyása között fekvő falvak nagy részét megszerezte, melyek között szerepelt Csetnek (Štítnik) egy része, Martonháza (Ochtina), Rozsfalva (Rochovce) és Nagyszabos (Slavošovce). János birtokolta a Csetnek keleti és nyugati szomszédságában fekvő két település, Kisgencs (Honce) és Gacsalk (Gočaltovo) területeit, illetve a már említett Kövi települést a várral együtt és a hozzá tartozó Nandrás, Vigne és Gömörrákos birtokait is. Bizonyos, hogy a területek feltüntetett elosztása a korábbi, 1346 előtti használaton alapuló döntés eredménye volt.
Az első Csetneki Jánoshoz köthető írott forrás a Csák Máténál fogságban töltött időszakáról ad hírt, aki a Magyar Királyság osztrák fejedelmek ellen vezetett 1336-1337. évi hadjárata idején került a trencséni tartományúr zárkájába. János még 1339-ben is fogságban volt, ám nem sokkal később sikeresen kijutott, 10 évvel később pedig újfent a királyi seregekben találjuk. Minden bizonnyal ő is, ahogy testvére, Péter és unokaöccsei, Bebek István és György Nápolyba készült a magyar királyi csapatokkal, ám egy ilyen nagyszabású hadjárathoz nem volt elég tőkéje, ezért zálogba kellett adnia Gacsalk települést.
Arról, hogy Csetneki Jánosnak személyes kapcsolata volt Kövi településsel, nemcsak birtokainak részletes áttekintése tájékoztat, hanem egy korabeli kúriájáról szóló 1358-as feljegyzés is. Az adott évben János már nem élt, birtokait pedig testvére, Péter szerette volna magáénak tudni. Ez ellen léptek fel testvére, Bebek Domokos fiai, Bebek György és István, akik ellenkezésüket egészen a király színe elé vitték, aki a jászói konventnek adta az ügyet. A konvent képviselői meglátogatták Pétert, akit birtokai központjában, Köviben találtak, János udvarházában. Ezt követően határozottan megtiltották számára Csetneki János területeinek önkényes elfoglalását és felszólították, hogy az elhunyt uradalmát testvérének fiaival igazságosan ossza meg, valamint a Bebek család képviselőit is vonják be a megegyezésükbe. Ezzel egy sokéves pereskedés kezdődött, mivel Péter nem adta könnyen a területeket, és nem akart eleget tenni György kérésének sem, aki felszólította az egyes birtokokat tartalmazó dokumentumok áttekintésére és a területek felosztására Benedek fiai között. Végül Péter a családi nyomás hatására visszalépett (minden bizonnyal Györgynek perdöntő dokumentumok álltak a rendelkezésére) és megegyezésük szerint Bebek György kapta Kövi felét tartozékaival együtt. A területek értéke összességében Csetneki János összes birtokának negyedének kellett megfeleljen. A megegyezés szerint, amennyiben ez nem teljesül, egyéb birtokokat is hozzá kell adni az eddigiekhez. 1359-ben végleg döntés született és négy szavahihető ember, a király helytartója és az egri konvent képviselői előtt két részre osztották Kövi települést. Bebek György 16 portát kapott a 32-ből, amelyek a néhai János udvarházától délre feküdtek, valamint egy malmot a Turóc patakon, minden felszerelésével és birtokával együtt, kivéve a plébániához tartozó kúriát, amelyet mindkét fél a helyi egyház birtokában hagyott. Miután kiderült, hogy Kövi birtokainak fele nem egyenértékű Csetneki János összes területének egy negyedével, Péter átadta Györgynek a mai Gömörrákos települést is.
A birtokrendezés 1359-től 1367-ig, Péter haláláig tartott ki, nem meglepő módon halála után újabb per következett a férfi örökös nélkül elhunyt családtag birtokainak megszerzéséért. A pereskedés elsősorban Kövit és a Keleti-Turóc melletti területeket érintette. Péter birtokait a pelsőci Bebekek és Péter testvérének fia, Kun Miklós utódai osztották szét. Ez ellen szót emeltek Péter testvérének, Lászlónak az utódai is, 1404-ben és 1437-ben. Az ellenkezés sikertelenül zárult, és ahogy az 1427-es portaösszeírásból megtudhatjuk, a Bebek család Köviben többséggel bírt, így együttesen 87 portát birtokoltak. Bebek Imre 46 porta tulajdonosa volt, míg testvére Bebek Miklós 41 portát birtokolt. Ahogy az elsőként feltűnhet számunkra, nem egészen 100 év alatt (1359-ben Köviben összesen 32 portát számláltak) Kövi lakossága majdnem háromszorosára nőtt. Az 1427-ben számlált porták száma alapján Kövi Rozsnyóval (Rožňava), Jolsvával (Jelšava) és Gömör (Gemer) városával együtt a vármegye legnagyobb középkori településének számított.
Falkép
A templom szentélyében található falképek 2011-ben kerültek napvilágra Peter Koreň, Juraj Gregorek és Martin Vojtko restaurátorok munkájának köszönhetően. A templom padlásterében, a diadalív hajó felőli oldalán fennmaradt ábrázolások alapján feltételezhető volt, hogy a templom belső térét eredetileg falképekkel díszítették, azonban az első kutatások alkalmával is kérdést vetett fel, hogy az eredeti ábrázolásokból mennyi maradt fenn a vastag vakolatréteg alatt. A feltárás eredménye több okból is meglepő eredményeket hozott. Bár a mai napig a templomot borító falképeknek közel a fele került csak napvilágra, bizonyosan az eddig még fel nem tárt falfelületek is tartogatnak különlegességeket a kutatás számára.
A templom padlásterében fennmaradt, a diadalív belső oldalán látható falképek már felfedezésüktől kezdve árulkodtak a templom gazdag díszítéséről. Minden bizonnyal a korai kutatók azért nem foglalkoztak behatóbban a falképekkel, mivel a vélhetőleg Utolsó ítélet jelenet fennmaradt apostolalakjai a legkevésbé sem keltik egy kvalitásos, jelentős műhely működésének érzetét. A közelről is jól vizsgálható alakok egy helyi mester munkáját dicsérik, a figurák formájában és kivitelezésében, az alakok statikusságában, az elnagyolt arcokban és kezekben pedig egy helyi műhely munkáját véljük felfedezni. Mint utólag kiderült, a feltételezés minden bizonnyal helytálló volt, ám feltehetőleg az egyszerűbb, provinciálisabb kivitelezése a jelenetnek kizárólag az elhelyezkedésében keresendő, mivel a templomhajó egyik legmagasabb pontján helyezkedett el, ami a belmagasság miatt szabad szemmel csak nehezen látható. A templom szentélyében ugyanis egy különleges apostolgaléria került feltárásra, alakjainak megformálása és a figurák kivitelezése pedig a környéken egyedülálló, kiemelkedő kvalitásról árulkodik. A félkör alakú szentélyben megjelenő apostolalakok nagy része könyvet vagy feliratszalagot tart a kezében, így attribútumaik alapján nem azonosíthatók. Az alakok közül három kiemelt helyet és különleges díszítést kapott. A szentély keleti falán lévő alakok különleges nyomatokkal díszített glóriát, koronát és kardtartó övet viselnek, kezükben jól felismerhető attribútumokat tartanak, így bár töredékesek a falképek, mégis jól kivehető az országalma, a kard és a bárd. Így feltételezésünk szerint a három magyar király (Szent István, Szent László és Szent Imre) alakjairól lehet szó az apostolok ölelésében. A többi apostolt is különös odafigyeléssel festették meg, mindegyik egyénített arcot kapott, plasztikus glóriájukat pedig különleges mintákkal, nyomatokkal díszítette a festő. Az apostolgaléria fölött egy díszítő sáv fut végig, melyet négyszög alakú keretbe foglalt dekoratív fejek tagolnak. A lábazati zónában különleges geometrikus formák és drapéria jellegű díszítés váltakozik. A szentély déli oldalán egy nagyméretű ülőfülke került elő, melyben három püspökszent kapott helyet. A diadalív szentély felőli oldalán a jól megszokott ikonográfia szerint az öt okos és öt balga szűz került megjelenítésre, melyek kerek medaillonokban kaptak helyet.
A szentélyben lévő középkori falképciklus sajnálatos módon kizárólag a falkorona magasságáig vizsgálható, mivel vélhetőleg egy későbbi sérülés vagy átépítés során a szentély boltozatát újjáépítették és a XVII. században új, egyszerű dekoratív festést kapott, melyet a XIX. században lemeszeltek.
Minden bizonnyal a templom teljes belső terét falképek díszítették, mely ábrázolások feltárása a mai napig tart. A templom 1594-ben az evangélikus egyház birtokába került, akik a saját liturgikus céljaiknak megfelelően alakították át az épületet. Ezt követően készült a déli bejárat elé emelt kisméretű harangtorony, valamint a teljes templomhajót elfoglaló karzat is, melynek építése során a hajóban lévő falképek nagy része is megsérült. Külön szerencse azonban, hogy a karzat építése során nem verték le a középkori falképeket, kizárólag vastag vakolattal fedték azokat. Ennek köszönhetően jelen pillanatban egy átfogó ikonográfiai program bontakozik ki a szemünk előtt, melynek teljeskörű megfejtése még várat magára, ám vélhetőleg a templom teljes belső díszítésének napvilágra kerülésével hasonló egységben látjuk majd a hajó északi falát, mint a szomszédos Gömörrákos temploma esetében.
A hajó északi falán az eddigi feltárások tükrében öt különálló falkép bontakozik ki. Az egyes jelenetek külön keretben kaptak helyet és a gömörrákosi templomhoz hasonlóan itt is egymástól elkülönülő és kevésbé összefüggő ábrázolásokat találhatunk. Az egyik legjelentősebb és ezen a vidéken egyedülállónak számító falké a nagyméretű Mettercia-ábrázolás. A kompozíció, bár még csak részben feltárt, nagyban hasonlít a marosszentannai vagy feketegyarmati templomokban látható ábrázolásokhoz. A falképeken megjelenik Szent Anna Máriával és a gyermek Jézussal az ölében. Anna kitárt kezeit két nőalak fejére helyezi (minden bizonnyal Szűz Mária két, szintén Mária nevű húga fejére). A falkép többi része töredékes, valamint a karzat miatt csak a későbbiekben feltárható, ám az analógiák alapján a jelenet még tovább folytatódhat a donátorok megjelenítésével (egyfajta Köpönyeges Mária típusú jelenetként), valamint további angyalalakokkal. Különösen fontos ábrázolásról van szó, mivel Gömörben hasonló ikonográfiai formulával mindeddig nem találkozhattunk.
A Mettercia megjelenítése mellett újfent egy különleges falkép kapott helyet. Egy furcsa felhőszerű mandorlában ülő nőalak, angyalokkal (?) a mandorla mellett. A jelenet pontos analógáját fedezhetjük fel a szomszédos Gömörrákos templomában, ahol a mandorlás nőalak ábrázolása további szentekkel bővül. A kutatás mindeddig a gömörrákosi alakot Szűz Mária mandorlás, megdicsőült figurájaként tekintette. Ám a Köviben található falképet vizsgálva jól látható, hogy a nőalak hosszú haja a vállára omlik és teljes egészében betakarja a rajta lévő ruhát. Ebből kiindulva a rákosi templom falképét megvizsgálva hasonló következtetésre juthatunk. A két falkép közvetlen analógiájával találkozhatunk a keszthelyi templom szentélyében, ahol a gömöri ábrázolásokkal teljes egészében megegyező felhőszerű keretben látható Mária Magdolna alakja. A keszthelyi falkép esetében személye megkérdőjelezhetetlen, mivel teljes testét a haja fedi. Kövi és Gömörrákos falképeinek esetében Mária Magdolna a teljes testét beborító öltözetet visel, a haját csak szimbolikusan emelték ki, ám jól láthatóan hosszabb, a ruhát finoman betakaró hajzuhatagról van szó.
A hajó északi falának középső zónájában helyet kapott még egy feltételezhetően Három királyok imádása jelenet, mely a jól ismert ikonográfiai formula részleteiből felismerhető. A magas trónon helyet foglaló Mária alakja előtt egy idősebb férfi ajándékkal a kezében térdepel. Sajnálatos módon a jelenet egy része még nem került feltárásra, így pontosabb leírást csak a későbbiekben tudunk adni a falképről. Hasonlóképpen meg kell említeni a karzat alatt töredékesen feltárt két nőalakot, valamint a diadalív hajó felőli oldalán talált mezítelen, sorakozó figurákat, valamint a feltámadó lelkek ábrázolásait, melyek a padlástérben látható Utolsó ítélet monumentális ábrázolásának részei lehettek.
A hajó déli fala nagyon töredékes, ám a kutatás során előkerült a krisztológiai ciklus egy kiemelt ábrázolása, Krisztus sírbatétele. Egy nagyon bensőséges ábrázolás, mely egyenlőre még csak részben került felszínre, ám a jövőbeni feltárások izgalmas új eredményekkel kecsegtetnek.
A hajó északi falán került elő a minden bizonnyal eredetileg az északi fal teljes felső sávját elfoglaló Szent László-legenda töredéke. A töredékes ábrázoláson jól kivehető egy hegyes süveget viselő, lovon ülő alak, kifordult pozícióban épp egy nyilat készül ellőni. A figura oldalán egy tegez látható, mögötte páncélos alak rajzolódik ki, aki kardjával készül lesújtani. Az ábrázolás nagyon töredékes, ám minden kétséget kizáróan a legenda egyik részletéről van szó. A nagy méretű ábrázolás az északi falat áttörő barokk ablak másik oldalán folyatódik, ahol szintén töredékesen fennmaradt a mező ábrázolása, valamint a lány alakja, ez is bizonyítja, hogy a legenda tovább folytatódott a Birkózás jelenetével. A legenda többi részét a további feltárásoktól csak nagyon szerencsés esetben remélhetjük, mivel az átépítések a falkorona felső részét érintették, így vélhetőleg a befejező jelenet és a legenda kezdő jelenete is elveszett.