Vándorkiállítás Kisvárdán

A Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Önkormányzat az „EFOP-5.2.2-17-2017-00133 – Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” program keretében ünnepélyes vándorkiállítás megnyitót szervezett 2021. december 16-án Kisvárdán, a Bagolyvár impozáns épületében. A Szent László örökségéhez valamilyen módon kapcsolódó Kárpát-medencei településeket bemutató kiállítás megnyitója a Szent László Himnusz meghallgatásával kezdődött Bárdos-Simon Katalin népdalénekes, népzenész előadásában. Köszöntő beszédet Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere és Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára mondott. A rendezvényt korhű táncbemutató színesítette, melyet a Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület közreműködésében láthattunk. Ezt követte Kapin István, a Hierotheosz Egyesület elnökének ünnepi beszéde és Dr. Seszták Miklós kormánybiztos köszönet nyilvánítása. A rendezvényen részt vettek többek között együttműködő partnereink és a kisvárdai Szent László Gimnázium diákjai is. A  kiállítás január 15-ig megtekinthető a helyszínen.

 

Megosztás